Nemzetközi Tudományos Konferencia - „Érték, minőség és versenyképesség – a 21. század kihívásai“

2018. szeptember 14., péntek

A komáromi Selye János Egyetem tizedik alkalommal szervezett Nemzetközi Tudományos Konferenciát. A szeptember 11–12-én „Érték, minőség és versenyképesség – a 21. század kihívásai“ címmel megtartott rendezvény elsődleges célja volt, hogy a hazai és a külföldi egyetemi oktatók és kutatók nagyobb közönség előtt is prezentálhassák tudományos eredményeiket.

A konferencia indító előadását Európa változó etnikai-nyelvi arculata és a nemzetközi migráció címmel Kocsis Károly akadémikus, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének igazgatója tartotta meg. Rámutatott arra, hogy a 19. századi nemzetállam-építők álma egyetlen európai államban sem vált valóra, mivel ezen országok népessége etnikailag többé-kevésbé vegyes, és számos kisebbség otthonának is számít.  Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi évek népvándorlása eredményeként a jelenleg mintegy 700 milliós Európa lakosságának már csak több mint a 81 százaléka tartozik az államalkotó nemzethez, 10 százaléka pedig valamelyik őshonos kisebbséghez, míg 9 százaléka jövevény. Táblázatokkal és grafikonokkal is szemléltető előadásából kiderült, hogy etnikailag Franciaország és Németország, valamint Hollandia és Németország a legszínesebb. Felhívta a figyelmet arra is, hogy  2016-ban már 58,5 millió Európán kívül született lakos élt Európában, amelyhez jelentős részben hozzájárultak az 1945 utáni főbb nemzetközi migrációs hullámok, amelyek az etnikai-nyelvi viszonyok megváltozását is magukkal hozták. Ide tartozik  a nem Németországban élő németek elüldözése, a felszabadított európai gyarmatokról érkező bevándorlók, majd az 50-es években a tömeges vendégmunkás migráció, amelyehez a volt szocialista országokból érkezők is hozzájárultak. Míg 1990 után 40 millió nem európai lakosa volt a kontinensnek, a 16 évvel későbbi adat szerint ez a szám  18,5 millióval megemelkedett. Kocsis Károly előadásában hangsúlyozta azt is, hogy a migráció nem újkeletű, mert az emberek mindig vándorolnak, jobb életlehetőségeket keresve maguknak. Hozzátette, hogy a jelenlegit is inkább a gazdasági tényező motiválja, mint a hárobús övezetekből való menekülés, illetve az alacsony demográfiai útmutatók az őslakosok körében, amellyel nehéz lépést tartani a munkahelyek gyarapodása és az igények kielégítése érdekében. Európa jövőképét felvázolva pedig elmondta, hogy a 44 milliós muzulmán lakosság száma egyre jobban fog növekedni, az őslakosok száma pedig csökkenni, s vele együtt az etnikai-nemzeti identitás kérdése is.

Tóth Péter gépészmérnök, neveléstudománnyal foglalkozó egyetemi tanár előadásában a felsőoktatás pedagógiai és módszertani innovációk igényéről szólt a hallgatóságnak.

A délután kezdődő Teológiai szekcióban először Fazekas István, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar doktorandusz hallgatója A mélységből kiáltok címmel tartotta meg előadását, amelyben gondolatokat sorakoztatott fel a 130. zsoltár magyarázatához. A zsoltárokkal kapcsolatban elmondta, hogy azok először is Istenről tanítanak. „Ki nem mondott, de sugalmazott igazságuk, hogy Isten megszólítható, sőt megszólítandó. A kinyilatkoztatás megkérdőjelezhetetlen ténye, hogy Isten érthető és érthetővé teszi magát, ugyanakkor az ember is megszólíthatja őt“. Rámutatott arra, hogy minden zsoltár egy-egy imádság. Mindegyikben Istenhez, mint a személyesen létezőhöz szólunk. Ezen dialógusok közben megtudhatjuk: Isten ura a teremtésnek és a történelemnek is. A zsoltárok szavaiból ismeretet, tudást és átváltoztató fölismerést kapunk a hívő ember és a szenvedés különös kapcsolatáról.  Kiemelte, hogy a zsoltárok olvasásakor a hitben élő ember megérti: a nyomorúságos állapot, a fájdalom és a gyötrelem az emberi élet szükségszerű velejárója. Természetes tehát, amikor felmerül benne a kérdés: vajon a jó elnyeri-e jutalmát? – tette fel a kérdést. Előadásában rámutaott arra is, hogy Isten soha nem tagadja meg irgalmát a rászorulótól. „Ő tisztít meg. A tisztulás új teremtés. Az Istennel megszakadt kapcsolatot csakis Isten állíthatja helyre“ – monda többek között Fazekas István.

Molnár János, a Református Teológiai Kar volt dékánja a jelenkor aktuális kérdéséről az iszlámról és a globalizációról szólt a hallgatóságnak. Bevezetőjében a globalizációval kapcsolatban elmondta, hogy ez a fogalom már harminc éve uralja a társadalmi élet egyes szegmenseit, s amelyhez még a vallások is kénytelenek valamilyen módon igazodni. Az igazodást pedig jelentősen befolyásolja, hogy az illető vallás mennyire domináns tényező társadalma környezetében, vagyis a vallásban a globalizációs tényező attól függ, mennyire szekularizált a társadalom, amelyben hat.

Az iszlámmal kapcsolatban pedig elhangzott, hogy azok közé a vallások közé tartozik, amelyeket csak kevésbé befolyásolt a szekularizáció. Az iszlám több mint ezer éves létezése alatt csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem vesztett eredeti lendületéből, amely híveit száz év leforgása alatt kora legerősebb hatalmává emelte. Példaként megemlitette, hogy száz évvel Mohamed halála után az iszlám meghódította a fél világot, hatalma a kínai faltól a franciaországi Poitieres-ig terjedt, ahol az említett évben (732) Martel Károly állította meg Euróba nyomulásukat.

Elhangzott, hogy minden meghódított területet iszlamizáltak. és iszlamizálják most is, mert a moszlim hatalom ezt eleve megköveteli. Nemcsak egykor, hanem most is. Az iszlám ugyanis abból indul ki, hogy Isten igazi kinyilatkoztatásának ők az egyedüli örökösei, mert az iszlám Ábrahám igazi vallása. Molnár János rámutatott arra is, hogy a moszlimok máig megmaradtak hitük mellett és sokkal nehezebben befolyásolhatók vallásellenes találmányokkal és intézkedésekkel, mint a keresztyének. Míg a keresztyén világban évszázadok óta divatos vallásellenes gondolatok és elméletek terjesztése, a mohamedán világban ez teljesen lehetetlen, vagyis ilyenekről nyilvánosan beszélni, vagy értekezni nem lehet! Ha valaki mégis ennek ellenére tesz, azt a moszlim világban rögvest elítélnék. Az előadásában szólt arról is, hogy a moszlim törvények szerint senki sem hagyhatja el hitét, vallását, nem vehet fel más vallást, vagy más ideológiát. A hitehagyottat a közösség nem tűrheti el, s ha a törvényeket szigorúan veszik, akkor azt meg kell ölni. Ezért moszlim államokban a keresztyén misszió is lehetetlen – hangsúlyozta az előadó.

A globalizációval kapcsolatban azt mondta, hogy annak az iszlámra semmi negatív hatása nincs. Rámutatott arra, hogy az Európába érkező moszlim bevándorlók nemcsak megtartják saját vallásukat és hagyományaikat, hanem megpróbálják megteriteni az európai szekularizált őslakosokat is.  „Talán még az is meglehet, hogy a vallásukhoz görcsösen ragaszkodó moszlimok még a vallásukról már rég megfeledkezett és szekularizált európaiakat is ráébresztik arra, hogy nekik, vagy inkább őseiknek is volt valaha vallása és nem voltak mindig Istentagadók! Igaz, ez pillanatnyilag csak „kegyes haj”, de szép lenne, ha valóra válna“ – zárta gondolatait Molnár János.

Görözdi Zsolt református lelkész, a Református Teológiai Kar Alkalmazott Tudományok Tanszékének a vezetője a Jelenések könyve liturgikus egységének homiletikumát hozta közelebb a hallgatóság számára.

Szénási Lilla református lelkész, a Református Teológiai Kar adjunktusa „Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk“  - A serdülők egyházi életbe való bevonásának a lehetőségeiről szólt.  Rámutatott arra, hogy az emberi élet különböző mérföldkövei kihatással vannak az egyén további életére, s az egyik ilyen meghatározó mérföldkő a serdülőkor, amikor fontos kérdéssé válik a fiatalok számára az identitás keresése, a „Honnan jöttem?” és a „Merre tartsak?” kérdésének megválaszolása. Előadásában igyekezett rámutatni az identitásuk kialakulásának folyamatára, és annak a gyülekezetre vetített lehetőségeire és fontosságára, valamint áttekintést nyújtott az Istenképükről, valamint felvázolta azokat a lehetőségeket, amellyel a fiatalok bevonhatóak az egyházi életbe.

Rémutatot arra, hogy a serdülők vallásosságában is megjelennek a posztmodern világ tendenciái. Mindez tetten érhető abban, ahogyan az egyház tanítását fenntartásokkal kezelik és saját hitéleti formákra tartanak igényt. A fiatalok többsége szelektíven kezeli a vallásos tradíciókat, patchwork vallásosságot kialakítva. Áthidalható-e a szakadék az egyházi tradíciók és a serdülők által preferált patchwork vallásosság között? – tette fel a kérdést az előadó, majd hozzátette, hogy éppen az életkori sajátosságaikból adódóan többféle lehetőség van arra, hogy közelebb vigyük hozzájuk az egyház által képviselt keresztyén értékrendet. „A serdülőkor nagyszerű lehetőség, hogy – Jim Burns szavaival élve – kilépjenek a néző szerepéből és aktív résztvevővé váljanak a gyülekezetben, vagy valamilyen keresztyén csoportban“ – mutatott rá Szénási Lilla. A serdülők egyházi életbe való bevonásainak a lehetőségeinek a kapcsán beszélt az önkéntességről, amely által átélhetik a hit megélésének a gyakorlatiságát. De konfirmandusok segítőként bekapcsolódhatnak az egyházközségek által nyaranta szervezett napközis táborokba is. Megemlítette a fesztiválokat is, mivel a serdülők számára nem minden esetben vonzóak a hagyományos egyházi, gyülekezeti alkalmak, ezért keresik a közösség megélésének új formáit. Ennek egyik lehetséges eszközei éppen a keresztyén fesztiválok, amelyek tág mozgástérrel rendelkeznek, így az mind a tradicionális gyülekezeti háttérből érkezők, mind pedig a keresők számára vonzóak lehetne, hiszen a programok sokszínűséget, kötetlenséget, nyitottságot és kreativitást kínálnak a különböző korosztályhoz tartozó résztvevők számára, ugyanakkor ezeken keresztül megélhetik az összetartozás élményét. Megemlítette az ifjúsági istentisztelet is, amelyeken a serdülők, fiatalok élethelyzetére reflektáló témák szolgálnak az igehirdetés alapjául, kötetlenebb a liturgiája, az énekeskönyvi énekek mellett/helyett megjelennek az ifjúsági énekek, s maguk a fiatalok is szolgálatot vállalnak.

Szénási Lilla előadását azzal zárta, hogy a serdülőkor kiemelt alkalom arra, hogy akár a konfirmációs oktatás, akár egyéb alkalmak által a fiatalok rátaláljanak Istenre, a hitük megélési formáira, legyenek olyan közösségi élményeik, amelyek segítik a bekapcsolódásukat a gyülekezeti közösségbe. A serdülőkkel való minden foglalkozással azt a célt kell szem előtt tartania, hogy megőrizzük őket a hitfejlődés útján és segítséget nyújtsunk nekik a keresztyén életforma megélésében“.

A magyar neveléstudomány protestáns gyökereiről Pukánszky Béla egyetemi tanár tartott előadást, aki többek között azt mondta, hogy a tradicionálisan jellemző (vagy annak tartott) protestáns valláseszmény és gondolkodásmód elemei nem közvetlenül, vegytiszta formában csapódnak le a pedagógiai-neveléstudományi rendszerekben. Az eszmék kölcsönhatása során érvényesülő áttételek meglepő differenciálódást eredményeznek, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy az egyetemes (és benne a magyar) neveléstudomány története során a legkülönfélébb elméleti koncepciók oly színekben gazdag palettája alakult ki az évszázadok folyamán.

Kováts-Németh Mária magán egyetemi magántanár, a kar részmunkaidős oktatója, az 1858-1929 között működő, a nagyenyegi református Bethlen kollégium tanítóképző intézetet hozta közelebb a hallgatóság számára.  Előadása végén hangsúlyozta, hogy a magyarság megtartó ereje Isten segítségével az egyház és az iskola. Példaértékű az az összefogás, amivel az intézmények – az egyházkerületi közgyűlések döntése nyomán – egymást erősítik, segítik felépülését a pusztulás után. Rámutatott arra, hogy tanulságos Nagyenyed újjászületése, mikor a diákságról csak a „két nagyenyedi fűzfa” tanúskodott, vagy mikor az enyediek adják át tanítónőképzőjüket Székelyudvarhelynek. „Van bőven örökségünk, de meg kell látnunk és láttatnunk, nevezetesen a kollégium funkcióját, erejét; a helyi lakosság részvételét, érdekeltségét; a „hittestvérek” segítőkészségét, s nem utolsó sorban a magyar állam támogatását. Nagyon fontos tudatosítani, hogy megtartó erő: a diákok neveltsége, műveltsége; a tudós tanárok munkássága – példaadása; az elődök megbecsülése, s a világos cél és feladat megfogalmazása. Ez nem más évezredek óta, mint „Tegyétek a fát jóvá, s a gyümölcse is jó lesz!” (Mt, 12-33)“.

Ifj. Bándy György történelemtanár előadásában a japán lutheránusok helyzetét mutatotta be a második világháború idején, különös tekintettel az 1939-ben kihirdetett vallástörvényre. Elmondta, hogy a második világháborút követően Japánban az állam és a shintō vallás teljes elválasztása elkerülhetetlenné vált, mely széles utat nyitott más egyházak – köztük a keresztyén egyházak és gyülekezetek – számára az újrakezdéshez, építkezéshez, megerősödéshez, esetlegesen megalakuláshoz. Rámutatott arra, hogy a 1939-ben kiadott vallástörvény Japánban arra kényszerítette a kisebb létszámú protestáns gyülekezeteket, hogy egységes egyházat hozzanak létre, melynek működése során felmerült a teljes protestáns) ökumenizmus lehetősége is. Annak ellenére, hogy a lutheránusok 1941-ben 7 111 hívet számláltak Japánban, tehát a vallástörvénynek megfelelt volna, hogy önállóan létezzen tovább, az egységességet választotta. Így nagyobb esélye maradt, hogy ingatlanait, valamint lelkészeit és tanítóit megtarthassa, illetve erőteljesebben léphessen fel az esetleges atrocitások ellen. Elmondta, hogy a szigorú ellenőrzések és jelentéskényszer ellenére a gyülekezetek anyagi kárt nem szenvedtek, panaszaikkal az magasabb fórumon, az Oktatásügyi Minisztériumhoz fordulhattak az addigi helyi hatóságok helyett. A második világháború lezárását követően még az új vallástörvény kihirdetése (1951) előtt kilépett a EKEJ kötelékéből és újraszervezte önálló egyházi státusát. Elhangzott, hogy a második világháború után 12 különböző lutheránus egység és (főleg az Egyesült Államokból érkező) misszió vált aktívvá Japán területén. Az újonnan érkezett misszió tevékenység hatására a lutheránusok száma megnőtt, sajnálatos, de egyben sajátságosan japán módon azonban három egyházi szervezet keretein belül.

Sarnyai Csaba Máté, Ivicz Mihály Zsolt, Ariel Mitev A lutheri szabadságkép és a fogyasztói döntési-autonómiáról, Sanda István Dániel pedig a Reformációról és peregrinációról tartott előadást.

Iski Ibolya

események továbbiak →