Huszonegy épület újult meg az elmúlt évben az abaúj-tornai egyházmegyében

2018. július 19., csütörtök

Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye 363 200 eurós keretösszeget kapott a magyar kormány támogatásából, amely a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkezett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz a 2017-es évben. Az egyházközségek megerősítésére szánt pénzcsomagból huszonegy ingatlanon végeztek el különféle felújítási munkálatokat. A legnagyobb támogatást, mintegy 24 500 eurót a barkai egyházközség kapta a temploma tetőburkolatának, valamint a torony és a templomhajó felújítására.

A 363 200 ezer euróból az Abaúj-tornai Református Egyházmegyében egyházi épületeket,  templomokat, parókiákat és gyülekezeti termeket javítottak. A tíz százalékos kötelező önrészt a legtöbb beruházó egyházközség túllépte, sőt, nem egy esetben a saját forrás megközelítette a húsz százalékot is – mondta az elmúlt évi  támogatás felhasználásával kapcsolatban Orémus Zoltán esperes hozzátéve, hogy a jelentős pénzcsomag egyfajta lelkesedést adott a gyülekezeteknek, viszont fontos világossá tenni: ez csak egy eszköz a cél megvalósítása érdekében. Élettel és lélekkel kell megtölteni a gyülekezeteket, hiszen nagyon sok helyen - az elköltözések miatt is - megfogyatkozott a közösség. Kevés a fiatal, de ennek ellenére hisszük, hogy Isten azzal a kevéssel is tud kezdeni újat. Az a célunk, hogy ezek az új dolgok, a lélek általi munkák is megvalósuljanak ezekben az épületekben” – fogalmazott az esperes.

A 2017-es évben a legnagyobb pénzügyi támogatást tervének megvalósítására a barkai egyházközség kapta, 24 500 eurót a torony és a templomhajó, valamint a tetőburkolat felújítására. 200 euróval határoztak meg ettől kevesebb összeget a csécsi parókia tetőterének szigetelésére és a tetőzetének a cseréjére. A berzéteiek pedig a parókia tetőszerkezetének a cseréjére kapták meg a 21 492 eurós támogatást.

A többi 19 egyházközség a következő projekteket valósította meg: A bódvavendégiek a templomtornyuk bádogfödémzetének és deszkázatának cseréje, a felsőlánciak a templomuk, a giceiek pedig a parókia felújítására, a jabloncaiak a templom ablakcseréjére, a kassaiak gyülekezeti konyha kialakítására, a kőrösiek a gyülekezeti ház befejezésére kaptak támogatást. A körtvélyesiek a gyülekezeti ház külső felújítását és a nyílászárók cseréjét tartották fontosnak a 2017-es évben, Magyarbődön a parókia tetőzetét cserélték le, Miglécnémetin a templomot újították fel, Nagyidán pedig a gyülekezeti imaház körüli az eső és a talajvíz elvezetését oldották meg, valamint sort kerítettek az alapok szigetelésére is.

Nagyszaláncon a parókián cserélték le a régi ablakokat újakra, de belsőleg is felújították, Szádalmáson a templomi padokat cserélték le, de korszerűsítették a fűtést is, Szádelőn viszont a lelkészlakon és a gyülekezeti termen végeztek el költségcsökkentő átalakításokat, Szepsiben a parókia északi falát hőszigetelték és mázolták le a tetőhéjazatot, Szesztán a parókiát hőszigetelték, Szilicén a parókia tetőzetét cserélték le, Zsarnón pedig a gyülekezeti házat szigetelték és újították meg a tetőzetét.

Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye  363 200 eurós támogatást kapott, amelyhez az egyházközségek 24 500 eurós önrésszel járultak hozzá, így a 2017-es év teljes beruházási költsége a 387 700 eurót tett ki.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →