Kevesebben lettünk, de a szolgálatok mennyisége életerőről tanúskodik - Szeszta adott otthont az Abaúj-tornai Református Egyházmegye közgyűlésének

2018. április 26., csütörtök

A szesztai gyülekezet fogadta a község művelődési házában április 22-én az Abaúj-Tornai Református Egyházmegye közgyűlését. Napirendi pontjai között szerepeltek az évzáró jelentések, de a missziói előadó és munkacsoport megválasztása is.

Fohásszal kérte Isten áldását a közgyűlésre Varga Zoltán egyházmegyei főjegyző, majd az azt követő istentiszteleten Molnár János körtvélyesi lelkipásztor hirdette Isten igéjét a 2Kor 11, 16-30 alapján.

Bizonyságtételében kifejtette: gazdag év áll mögöttünk, sok mindennel dicsekedhetnénk a reformáció jubileumi éve, a felújítások és építkezések éve után. Az alapige kulcsszava is a dicsekvés. A korintusi gyülekezet dicsekedésével és az őket megtévesztő öndicsekvőkkel szemben Pál az erőtlenségeivel dicsekszik, és az Úrral való dicsekvést ajánlja nekünk is. A szenvedő és szolgáló Krisztust prédikálja, akinek nagysága abban nyilvánult meg, hogy Ő maga szolgált és váltságul adta az életét sokakért.

Rövid szünet után a főjegyző külön köszöntötte Géresi Róbert püspökhelyettest, a gyülekezetek küldötteit, a helyi vendéglátókat  és Gábor Lajos szepsi nyugalmazott lelkipásztort.

Szaniszló Sándor egyházmegyei gondnok köszöntésével nyitotta meg a közgyűlést, és röviden beszámolt az egyházmegyei tanács évközi munkájáról, többek között az anyaországi támogatásból megvalósult beruházásokról, a segélyalaphoz benyújtott kérvények besorolásáról és az esperes-gondnoki találkozókról, majd eredményes tárgyalást kívánt a küldötteknek.

A számbavétel és határozatképesség megállapítását követően megválasztották a hitelesítőket, ismertetésre és elfogadásra kerültek a napirendi pontok, amelyek kiegészültek a missziói előadó megválasztásával. Buza Zsolt ugyanis szolgálati feladatai mennyiségére hivatkozva évközben lemondott tisztségéről.

Esperesi jelentésében Orémus Zoltán az 1Kor 16, 13-14 versei alapján az apostol által ajánlott lelki stabilitás fontosságára hívta fel a figyelmet, amely a hitre, erőre és szeretetre kell, hogy épüljön. Ennek fényében sorra vette a gyülekezetek helyzetét. Mint elmondta, a statisztikai adatok változása sajnos azt mutatja, hogy az elmúlt négy év alatt kevesebben lettünk egy gyülekezetnyi közösséggel. Ugyanakkor a szolgálatok mennyisége életerőről tanúskodik, csakúgy, mint a reformáció 500. évében megvalósult alkalmak sokasága és Magyarország hathatós segítségével újuló-épülő 23 gyülekezet ingatlanja, valamint az óvoda és bölcsőde programba bekapcsolódó három gyülekezet: Rozsnyó, Szepsi és Kassa. Mindez azonban éberségre kell, hogy sarkaljon. Az apostol is riadót fúj, lelki ébredésre buzdít. Lelki szilárdság nélkül ugyanis minden egyéb instabillá válik.

Külön megemlékezett veszteségeinkről, a néhai Szabó László nyugalmazott lelkipásztorról, és a jubiláló lelkészi és világi szolgatársakról.

A missziói jelentésben Dr. Buza Zsolt rozsnyói lelkipásztor részletesen beszámolt a megszokott szolgálatok mellett megvalósult gazdag programsorozatról, amely a reformáció jubileumi év alkalmából valósult meg mind egyházmegyei szinten, mind a gyülekezetekben.

Diakóniai előadóként Ibos Henriett beszámolt az országos Diakóniai Központ rendkívül gazdag programjairól, projektjeiről, szolgálatáról, különösen a házigondozói szolgálatról, a Szeretethídról és a munka nehézségeiről. Egyúttal kérte a gyülekezetek támogatását.

Lelkigondozói előadóként Dr. Drenkó Zoltán barkai lelkipásztor, sajtóelőadóként Molnár Árpád szepsi lelkipásztor és a számvevőszék képviseletében Parti Tibor szesztai lelkipásztor adtak számot az egyházmegye és gyülekezeteinek 2017-ben végzett szolgálatairól, valamint gazdálkodásáról.

A hozzászólásokban Vargha Balázs és André János beszámoltak az lezárult időközi gondnokválasztásról. Molnár Árpád munkacsoportot javasolt a missziói munka koordinálására egy előadó helyett. Gábor Lajos nyugalmazott lelkipásztor visszaemlékezett az elmúlt társadalmi rendszerben zajló püspökválasztás és lelkészválasztás körülményeiről, ill. a készülő tanulmányához kért együttműködést. Megemlítette a Szepsiben zajlott gyülekezeti diakóniai szolgálatot, visszaemlékezett az 1989-es erdélyi segélyszállítmány szervezésének körülményeire és emlékkirándulásra invitálta a jelenlevőket.

A közgyűlés az elhangzott jelentéseket elfogadta. A lemondott missziói előadó helyére a főjegyző javaslatot tett a missziói előadó, ill. a munkacsoportban munkálkodó személyekre. A közgyűlés Vargha Balázst (missziói előadó), Vargha Zsuzsannát, Molnár Árpádot és André Jánost választotta meg.

A következőkben Géresi Róbert püspökhelyettes Fazekas László püspök köszöntését tolmácsolta, majd megköszönte a 2017. évi felújítások során elvégzett munkát. Megemlítette az egyház-finanszírozási rendszer változásainak nyitottságát, amellyel összefügg a belső felmérés és az aktuális minisztériummal való kommunikáció. Említést tett a lelkészi állomány csökkenésének trendjéről: öt  éven belül 24 lelkész vonul nyugdíjba, és csak 4 teológus végez. „Komoly problémát és kihívást fog ez jelenteni egy-egy régióban” – mondta és lelkészi elhívásért való imádságra szólított fel. Elmondta még, hogy az őszi zsinat egyszerűsíteni szeretné a választási törvényt és jelezte, hogy a 2018-ban esedékes felújítások megvalósítása objektív okok miatt csak ősszel esedékes. Külön figyelmeztetett: „Ne vegyük magától értetődőnek a támogatásokat. Fontos, hogy emberi erőforrásainkat mobilizáljuk és azért imádkozzunk, hogy megújuló ingatlanjainkat élettel töltsük meg.”

Ezt követően az esperes köszöntötte Szaniszló Sándor főgondnokot 60. születésnapja alkalmából, majd Varga Zoltán a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Géresi Róbert püspükhelyettes szolgálatára kérte érte Isten áldását.

Parti Tibor helyi lelkipásztor szeretetvendégségre való hívogatása után Gábor Lajos nyugalmazott lelkipásztor imádságával és Orémus Zoltán esperes áldásmondásával zárult a gyűlés.

Reformata, Molnár Árpád egyházmegyei sajtóelőadó

események továbbiak →