Az előzmények

A nagysallói gyülekezet az egyházközségi közgyűlés által is megerősített új lelkipásztora 2007-ben fejezte be teológiai tanulmányait Komáromban, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán. Segédlelkészi éveit szülőfalujában Deákin és a hozzá tartozó sellyei és galántai gyülekezetekben töltötte, ahol a második lelkészképesítő vizsga letétele után  2009-től már helyettes lelkészként szolgálhatott. Egy évvel később, 2010-ben beosztott lelkészként került Dunaszerdahelyre, majd 2011-ben a Zsinati Tanács áthelyezte a Kassai Magyar Református Egyházközségbe, de egy év elteltével ismét visszahelyezték Dunaszerdahelyre, ahol öt éven keresztül folyamatosan szolgált 2017 októberéig.  A Nagysallói Református Egyházközség presbitériuma 2017 nyarán hívta meg, majd választotta meg lelkipásztorául, miután az ott szolgáló Kiss Pál a 70. életévét betöltve nyugalomba vonult. Mivel a lelkipásztori választás az ünnepélyes beiktatással fejeződik be, így erre az ünnepi aktusra 2018. április 8-án került sor.

A beiktatási ünnepségre többek között meghívást kapott a dunaszerdahelyi gyülekezet, ahol Szabóné Tok Tünde hat évig szolgált beosztott lelkipásztorként, de eljöttek szülőfalujából, Deákiból is a rokonok, ismerősök, gyülekezeti tagok is, ahol segédlelkészként szolgálhatott pár évig a teológia elvégzése után, sőt a galántai és sellyei gyülekezetekből is érkeztek erre az alkalomra. Az eseményen részt vettek a galántai Kodály Zoltán Daloskör tagjai, akik énekkel szolgáltak, de tiszteletét tette a nyárasdi citerazenekar is, amelyeknek több éven keresztül a tagja volt.

Ha csak magunkért vagyunk, az nem keresztyénség

A beiktatási istentiszteleten először Fazekas László püspök szólt igehirdetésében a megjelentekhez Pál apostolnak a Filippibeliekhez írott levele 2,14-16 alapján: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek”. Bevezetőjét azzal kezdte, meglepetéssel fogadta a nagysallói gyülekezet lelkipásztorának a bejelentését, hogy befejezte szolgálatát és következik a megérdemelt pihenés ideje. Majd rátért arra, hogy megnyugvással konstatálták azt, hogy a nagysallói gyülekezet a végsőkig munkálkodva lelkipásztorával közösen gondolkodott azon, ki legyen az, aki a gyülekezetben elfoglalja a lelkipásztori tisztet. „Nagy öröm az, ha a gyülekezetben ilyen indulat  és akarat van, s az is, ha a leköszönő lelkipásztor segít ebben és együtt dobban a szív. Örvendetes dolgok ezek” – mondta a püspök, majd megköszönte Kis Pál volt esperesnek a gyülekezetben, a barsi egyházmegyében, de az Egyetemes Egyházban végzett eddigi szolgálatát a hitvestársával együtt, és köszöntötte az egyházközség által megválasztott új lelkipásztort Szabóné Tok Tündét.

Miért kell, hogy legyen egy gyülekezetnek lelkipásztora? – tette fel a kérdést a püspök azzal a megjegyzéssel, hogy vannak gyülekezetek, akik nem akarnak maguknak lelkipásztort. Úgy gondolkodnak, hogy majd a szomszédból átjön, s vasárnaponként mond egy igehirdetést – adja meg a választ a kérdésre, majd a felvetést azzal folytatta, hogy egyáltalán mi célja van a gyülekezeti munkának? „A lelkipásztor a lelki vezetést adja, s azért vannak anyaegyházközségek, hogy ott lelkipásztori állást alakíthassanak ki, s a lelkipásztor ott helyben lakóként tudjon munkálkodni a gyülekezettel és együtt dobbanjon a szívük. Ismerje meg a reá bízottakat” – mondja a püspök, majd azzal folytatta, nagyon sekélyes gondolkodás az, hogy majd a szomszédból. „Ha nincs más, az is jó. Jobb, mint ha nem lenne. De egy gyülekezet, úgy gyülekezet, ha teljesen egész a kép” – nyomatékosítja a püspök, majd kitért a lelkipásztor feladatárára, amely szerinte nemcsak az elhunytak eltemetéséről, a megszülettek megkereszteléséről, a házasulandók összeesketéséről szól, hanem arról is, hogy keresztyének formálódjanak és minél több nem hívő hívővé váljon. Elmondta azt is, hogy sajnos vannak belterjes gyülekezetek, akik nem akarják azt a szolgálatot felvállalni azzal, hogy mert mi itt együtt vagyunk, egy gyülekezet, rajtunk kívül ott a világ, „főjön a levében”, mi jó helyen vagyunk. „Ha csak magunkért vagyunk, az nem keresztyénség, mert mi nemcsak magunkért vagyunk ebben a világban. Az Isten terve ugyanis az, hogy minden ember megtérjen, és minden keresztyén hitvallóvá váljon, s az életén is látszódjon a Krisztus, akiről bizonyságot is tudjon tenni” – mondta Fazekas László, aki emlékeztetett arra, hogy Pál apostol a börtönben írja le a filippi gyülekezetnek, hogy milyen a lelkipásztori munka. Abban emlékeztet arra, hogy bár börtönben van, de ott is szólja az evangéliumot. Leírja, hogy vannak már megtért börtönőrök, az Igét  szívből hirdetők, de olyanok is, akik ezt nem teszik szívből, hanem érdekből, számára viszont mégis az a lényeg, hogy akár szívből, akár színből, de hirdetve legyen Krisztus. Emlékeztetett arra, hogy Pál apostol azzal sem törődött, mi lesz vele, mert neki az élet a Krisztus, a meghalás nyereség, s bár szeretne már Krisztussal lenni, de ha maradnia kell őértük, akkor azt is vállalja.

Ha azt cselekedjük, amit Isten ránk bízott, akkor Krisztus felragyog az életünkben

Majd elmondta, hogy akinek se az életvitelén, se a szavaiból nem tűnik ki, vagy nem szólal meg a bizonyságtétel az ajkán, akkor az milyen elhívott keresztyén lehet. Van, aki tud róla szépen beszélni, de az életén nem mutatkozik meg. Van, aki igyekszik Isten igéje szerint élni, de másnak nem beszél róla. Mi viszont azzal vagyunk megbízva, hogy bátran hirdessük az evangéliumot, s Isten elénk hozza az alkalmakat. Pál apostol is azt írja a Filippibelieknek, hogy az életnek igéjére figyeljenek, s mint, ahogy a csillag a naptól kapja a fényét, ugyanúgy magunk is, ha azt cselekedjük, amit Isten ránk bízott, akkor Krisztus felragyog az életünkben. Azért tudta Pál apostol azt mondani, hogy élek többé nem él, hanem él benne a Krisztus. Ott ahol vagyunk világítani kell, Krisztusra irányítani a figyelmet, az ő törvényeire, s rendelkezéseire, s ezek juttatnak el bennünket egy gazdag és örvendező életre.

Beszéde végén a nagysallóiakhoz fordulva tette fel a kérdést, hogy vállalják-e ezt a világító szolgálatot? „A történelem Ura ad nekünk egy szusszanásnyi időt, hogy mély lélegzetet vegyünk. Lehet, hogy egy nagyon komoly időszak jön, amikor fontos lesz, hogy egy gyülekezet, közösség milyen erőteljesen tud bizonyságot tenni a Teremtő Istenről, az Élet fejedelméről, a Békesség fejedelméről, Jézus Krisztusról. Életnek beszédét tartsátok az emberek előtt. Ez a nagy feladat. Ehhez adjon Isten mindenkinek tiszta látást, bölcsességet, erőt és kitartást” – mondta végezetül Fazekas László.

Küldetés és hűség

A püspök igehirdetése után Kassai Gyula esperes az Ef 4, 15-16 versek alapján szólt a beiktatás előtt álló lelkipásztorhoz: „Hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben“. A nap eseményére utalva elmondta: azért vagyunk itt, mert valami történik. „De nem gondolom azt, hogy valami teljesen új történne, hanem  inkább valaminek a folytatása, amiben az elődeink is hittek. Ha ezt tudjuk, akkor valóban többről van szó, hogy mi közösségenként és egyénenként együtt tudunk lenni. Érezzük azt a szent megrendülést, amit az okoz, hogy mindnyájan együtt Istent szolgáljuk. Isten mindig próbák elé állítja azokat, akikkel nemcsak kezdeni akar valamit, hanem küldetést ad a számukra és semmi mást nem vár el tőlük, csak a hűséget. Az a szolgálat ad értelmet, amelyet Krisztus ad most a kezünkbe“ – mondta többek között az esperes, majd arra kérte a beiktatandó lelkipásztort, hogy vezesse Isten népét, egyházát és közösségét azon a helyen, ahová őt Isten állította, mert ez a hely egy olyan közösségé, amely 100 évvel ezelőtt még 2000 lélekkel bírt, de mára már csak egy tized maradt belőle.

Kassai Gyula emlékeztetett arra is, hogy Szabóné Tok Tünde szolgálatát már három helyen teljesítette, Deákiban, Kassán és Dunaszerdahelyen, ahol  2012-től volt beosztott lelkipásztor. 2017 augusztusában hívta meg őt a nagysallói gyülekezet presbitériuma, szeptemberben pedig az egyházközségi közgyűlés megválasztotta lelkipásztorául. A Zsinati Tanács jóváhagyása által és az esperesi koncessza által pedig lehetővé vált a beiktatás elvégzése – mondta az esperes, majd az Atya, a Fiú és a Szentlélek a nevében a lelkipásztort beiktatta a nagysallói és a bajkai egyházközség élére s hivatalosan is átadta az egyházközség pecsétjét és a templom kulcsát.

A beiktatás után ebből az alkalomból az egyházközség mind a négy gondnoka közösen adta át a gyülekezet ajándékát, egy új szolgálati palástot, majd mindannyiuk nevében Hőnyi Lajos gondnok köszöntötte az egyházközség lelkészi állásába beiktatott lelkipásztort.

Nem élhetünk önmagunknak

A Kodály Zoltán Daloskör éneke után tartotta meg szószékfoglaló igehirdetését Szabóné Tok Tünde lelkipásztor, aki beszédének alapjául  számára az öröm és a reménysugár levelének tartott Filippi levélből választotta az Igét az  1,7b alapján: „…az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben". Elmondta, hogy az itt eltöltött fél év alatt megismerhette a gyülekezetet és azt tapasztalta, hogy tanulják a táguló látóhatár és a táguló szív leckéjét. Azért olyan csodálatos neki ezt látni, mert bizony van olyan keresztyénség, amely minél szűkebb látóhatárt és minél szűkebb szívet akar, úgy, hogy a végén már csak az ő üdvössége legyen Istennek egyetlen ügye, vagy legfeljebb még azé a néhány emberé, akivel ő elvállalja a közösséget. Ezzel szemben ebben a gyülekezetben valóban nem ezt tapasztalta.

Rámutatott arra, hogy a mindenkori keresztyénnek meg kell értenie, hogy ahogyan az egyes ember nem élhet önmagának, és más keresztyénektől független életet, úgy az egyház sem élhet elszigetelt, többi egyháztól független életet. Nekünk azt adta Isten leckeként, hogy a többi gyülekezet öröme a mi örömünk is, fájdalmuk a mi fájdalmunk is, mert egyek vagyunk. Az is lehet, hogy ezt nem is annyira Isten Igéjéből tanulta meg ez a gyülekezet, mint inkább abból a helyzetből, hogy a gyülekezet egykori lelkipásztora, aki valamikor nem tett mást, mint ebben a gyülekezetben szolgált, egyszer csak folyton növekvő feladatokat kapott – esperesi hivatal ügyeit is magára vállalta. Így ennek a gyülekezetnek is ezzel a feladattal együtt táguló figyelemmel, táguló szeretettel kellett néznie a többi gyülekezetre. A valódi keresztyénség nem hunyja be a szemét, nem zárja be a szívét más közösségek előtt. Nyitva kell tartani a szemet, hogy a hűséges munka, a segítő szolgálat területén lássuk meg feladatainkat – mondta Szabóné Tok Tünde, hozzátéve, hogy minden Krisztus példáját követő, keresztyén ember szívének, szeretetének, szolgálatkészségének tágulnia kell mások felé.

Hálát adott Istennek a kegyelméért, hogy mindig átsegítette őt a megpróbáltatásokon és azon az úton vezette őt, amelyen járnia kellett. Isten kegyelmének gazdagságát látja abban is, hogy itt állhat – új palásttal a vállán – szerető, és Istenre figyelő gyülekezet megválasztott lelkészeként.

„Íme, ez a „nekem adott kegyelem”. Ez a hit, ez a reménység, ez a szolgálat, hogy a gyülekezetek sem önmagukért vannak, hanem ez a mai nap is csodálatos bizonyítéka annak, hogy egymásért vagyunk, a világért, amelyet Isten úgy szeretett, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az Ige megtanított arra, hogy ha Ő odaadta a Fiát értünk, akkor mi is képesek lehetünk adni egymásért“ – mondta bizonyságtétele végén Szabóné Tok Tünde.

Nemcsak palástot, hanem terhet is tettek a vállára

A beiktatott lelkipásztort először az Egyetemes Egyház részéről Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok köszöntötte, majd a barsi egyházmegye részéről Kassai Gyula esperes és ifj. Kiss Pál egyházmegyei gondnok folytatta sort.

Gondolatait tolmácsolta a gyülekezetben 33 évig szolgáló Kiss Pál lelkipásztor is, aki az igék felolvasása után a hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy ezen a szószéken szolgált első éves teológusként, de itt szolgált első éves teológusként a most beiktatott lelkipásztor is. Őt is ugyanannyi éves korában választották meg nagysallói lelkipásztornak, mint Szabóné Tok Tündét. Majd azt mondta, tartsák meg nemcsak az emlékét, hanem az együttmunkálkodó közösséget is, amely nem volt mindig barátságos, de a keménység is a gyülekezet javára és épülésére szolgált. Elárulta azt is, hogy az elődje, Mikula László is 33 évig szolgált Nagysallóban. Neki is egy emberöltőnyi idő adatott ebben a gyülekezetben, és legalább ennyit kért a beiktatott lelkipásztor számára is.

Kiss Pálné Tóth Ilona lelkipásztor elmondta: nagy pillanat az, amikor egy gyülekezet ráhelyezi a megválasztott lelkipásztora vállára a református lelkész palástját, ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy nemcsak örömet és szépséget tettek a vállára, hanem nagyon nehéz terhet is. „A nőnek a válla kevésbé teherbíró, mint a férfié. A nő szíve sokkal érzékenyebb, mint a férfié. A nő lelke pedig sokkal sérülékenyebb, mint a férfié. Nagy szükség lesz ennek a tehernek a hordozásához és a szolgálatnak a végzéséhez a felülről jövő erőre, mert ebben a palástban szólni kell az igazságot, Istennek az Igéjét minden helyzetben. De ne az emberek elvárásai szerint szólj, és ne a saját erődre támaszkodj, hanem Istennek a szeretetére, kijelentésére, erejére. Ne a magad javára végezd ezt a szolgálatot, hanem Istennek a dicsőségére!” – mondta Kiss Pálné Tóth Ilona lelkipásztor.

Majd szülőfaluja, Deáki egykori lelkipásztora, Szabóné Hires Erzsébet köszöntötte a beiktatott lelkipásztort, aki többek között elmondta: titkos vágya volt, hogy a volt gyülekezetében szolgáljon, de elmondása szerint, ahogyan látja ezt a gyülekeztet, úgy érzi, megtalálta benne a lelkészét. A sort folytatta szülőfalujának, Deáki jelenlegi lelkipásztorainak Édes Ákosnak és Rékának a köszöntése, majd  Dr. Somogyi Alfréd, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese tolmácsolva Isten Igéjét azt mondta: „Fél évvel ezelőtt szomorú voltam, mert személyedben egy megbízható és hűséges lelkész, szolgatárs elhagyta a pozsonyi egyházmegyét. Rá kellett jönnöm, hogy nem történt más, minthogy az Úr Isten fogta ezt az ifjú asszonyt és áthelyezte a nagysallói gyülekezetbe, hogy azt művelje és őrizze. Tegyétek testvéreim ezt közösen. Vívjátok meg minden nap a nagysallói csatát a bűnnek, az istentelenségnek, a közönynek, az érdektelenségnek és az asszimilációnak a frontján. Műveljétek és őrizzetek az Úrban". Az előző szolgálati helyének lelkipásztora Dr. Görözdi Zsolt az elmúlt hat év emlékére és az elkövetkező évek megerősítésére  a következő igét választotta a számára: "Aki a Felséges rejtekében lakik és a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram Istenem, akiben bízom“. Majd a pozsonyi, a komáromi és a barsi egyházmegyéből érkezett szolgatársak, iskolatársak is köszöntötték egy-egy igével a beiktatott lelkipásztort.

A nagysallói Római Katolikus Egyházközség részéről Fóthy Zoltán plébános, Meliško Michal lelkipásztor pedig a helyi evangélikus gyülekezet nevében köszöntötte Szabóné Tok Tündét beiktatása alkalmából. Gondolatait tolmácsolta Kotora Marián helyi polgármester és Štrba Alajos, Bajka polgármestere is, valamint a nyárasdi Sarló citerazenekar.

A tartalmas istentisztelet Fazekas László püspök áldásával és a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Az istentiszteletről készült felvétel itt hallgatható meg.

Fotó: PREM és Szabó Margaréta

Reformata, Iski Ibolya