Nők Nemzetközi Világimanapja

2018. március 02., péntek

Március 2-án, pénteken tartják a Nők Nemzetközi Világimanapját, amelnyek programját az idén a Suriname-i asszonyok készítették elő, akik a „Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!” mottóval ellátott liturgiában az Isten által ránk bízott, teremtett világ iránti felelősségünkre, a környezetvédelem fontosságára hívják fel a világ figyelmét a Teremtés könyvének 1-31.igeversei alapján.

Suriname, avagy másik nevén Holland-Guyana, a dél-amerikai kontinens északi részén fekvő, magyarországnyi méretű kis állam, amelynek népességszáma alig haladja meg az 500.000 főt, s majd’ ugyanennyi a külföldön élő suriname-iak száma. Ezzel a népsűrűséggel a világ legritkábban lakott térségei közé tartozik, ugyanakkor az egyik legszínesebb etnikai és vallási összetételű állam, ahol a különböző gyökerű népcsoportok békességben, jól megférnek egymás mellett. Az ország különlegessége az is, hogy területének 94%-át esőerdők borítják, ezért nevezik a ’világ tüdejének’ is. Sajnos azonban a természeti kincsek – bauxit, arany, gyémánt, kőolaj - iránti emberi kapzsiság, és a globálisan szűkülő ivóvíz készletek egyre súlyosabb mértékű környezetkárosításhoz, pl. higanymérgezéshez, vezetnek.

A suriname-i nők felemelik hangjukat, hogy emlékeztessenek minket: az első 5 napon Isten minden szükséges dolgot megteremtett, még az ember előtt és minden a helyére került a teremtettségben. Az állatvilághoz hasonlóan az emberiség is megkapta Isten áldását, de küldetést is: legyetek felelősségteljesek, legyetek jó sáfárok, védjétek és gondozzátok Isten teremtett világát. Csakis azért vagyunk értékesek, mert Isten szeret bennünket, de a Teremtő elszámoltat bennünket azzal, hogy hogyan viseljük gondját a ránk bízott természetnek és a földi teremtményeknek. Nem lehetünk gondatlanok és pazarlók. Itt az ideje komolyan elgondolkodnunk azon, hogy mit is tettünk eddig a teremtett világgal. Mit tehetünk a helyreállításáért? Tudatában vagyunk-e annak, hogy mi is részei vagyunk Isten tökéletes teremtésének?

Az imanapi liturgia itt tölthető le.

események továbbiak →