Közös istentisztelettel kezdődött az ökumenikus imahét

2018. január 17., szerda

2018. január 14-én, vasárnap a pozsonyi református templomban tartották meg az Egyházak Világtanácsa (WCC - World Council of Churches) és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács (Pontifical Council for Promoting Christian Unity) által meghirdetett ökumenikus világimahetet megnyitó istentiszteletet, amelyet élőben közvetített a Szlovák Televízió kettes  csatornája. Igét hirdetett Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.

Az istentiszteleten részt vettek a történelmi egyházak és vallási közösségek képviselői mellett részt vett Igor Rintel, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Peter Gajdoš honvédelmi miniszter, Ján Juran, a Kulturális Minisztérium egyházi ügyekkel foglalkozó osztályának igazgatója és Pozsony megye alelnöke Mikuláš Krippel is.

Az Ökumenikus Imahét nyitó istentiszteletén Fazekas László püspök szolgált igehirdetéssel. Beszéde elején elmondta, hogy az évenként megtartott imahetek nem csak azt a célt szolgálják, hogy egy újesztendő elején a nagy nyilvánosság előtt az egyházak képviselői a keresztyén egységet próbálják megjeleníteni, hanem azt is, hogy összetartozásukkal egyre hangsúlyozottabban és erőteljesebben képviseljék a Szentírás által adott értékrendet. Rámutatott arra is, hogy nagyon komoly örökséget és feladatot hagytak rájuk: továbbadni mindazt, ami az elődök életét meghatározta és értéket jelentett számukra, mert ha ebben megmaradnak, akkor az élet útján maradnak meg.

Az ökumenikus imahét szervezői vezérgondolatként az idén a 2Móz 15,6 igeszakaszt választották: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől”. A választott igeszakasszal kapcsolatban a püspök kifejtette: „Egy örömteli ének egyik sora ez, amelyet a Szentírás Mózes hálaadó énekének nevez, amely azért hangzott el, mert vele együtt a nép maga is átélője volt az Egyiptomból való szabadulásnak. Egy hosszú út döntő állomása volt ez attól kezdve, hogy Ábrahám elindult az ígéret földje, a tejjel és mézzel folyó föld felé, amit Isten megígért neki. Ennek a vándorlásnak egy nagyon komoly és nehéz ideje volt az egyiptomi szolgaság, amelynek nem kellett volna megtörténnie, ha Jákób fiai nem gondolnak gonoszt szívükben testvérükről, Józsefről. El akarták őt veszteni, ezért eladták Egyiptomba rabszolgának. Ami Józsefnek veszte lett volna, az volt később a testvérek menedéke. De ezért aztán a népnek meg is kellett szenvednie. Az Egyiptomban töltött évszázadok alatt elvesztették önrendelkezésüket, sokan önazonosságukat, emberi méltóságukat és a szolgaság kenyerét ették. Évszázadok keservei, a meghurcoltatás, a kényszermunka, a rabszolgaság után Isten hatalmas karjával kihozta őket Egyiptomból úgy, hogy mindenki láthatta azokat a csodákat, amelyeket Isten cselekedett, hogy tervét a nép életében végrehajtsa. Talán a leglátványosabb volt ezek közül az, amikor Isten kettéválasztotta a Vörös-tengert, hogy a nép átkelhessen rajta, míg az üldöző egyiptomi sereg pedig odaveszett”.

Rámutatott arra is, hogy a nép számára világossá vált, senki nem állíthatja meg Istent abban, amit el akar végezni. „Ezért nagy a felelősségünk, amikor Isten hatalmáról olvassuk ezt az igeverset. Mert mi, az egyházak népe tudunk erről az erőről és hatalomról és ezt hirdetjük is. Sőt, azt is hirdetjük, amit Isten újból és újból tudtul ad nekünk, hogy mit akar az emberrel”.

Igehirdetésében utalt arra is, hogy a karibi keresztyéneket is pontosan ez a sors indította arra, hogy a világ elé adják az Istennek mindenek fölötti hatalmát és erejét kijelentő igéket, mivel az elnyomásból nekik is bőven kijutott. „Elszenvedtek sok megkülönböztetést, nyakukon volt a rabiga, kihasználták és felhasználták őket a hatalmasok és hatalmaskodók különféle érdekekért. Mert az ember sokszor szembe megy az Istennel. Leggyakrabban akkor, amikor érzi saját erejét, fegyvereiben és hatalmában bízik, és csak egy célt lát maga előtt: megszerezni mindazt, ami megszerezhető. Kiaknázni a lehetőségeket, mert élni akarok, ha lehet, egyre jobban, egyre magasabb színvonalon… akár a mások kárán és élete árán is” – hangsúlyozta a püspök, majd hozzátette: „milyen sokszor elfeledkezünk arról, hogy teremtmények vagyunk és nem mindenhatók! Milyen sokszor játsszuk ezt a szerepet! Isten nélkül viszont élet nélkül maradunk”.

Fazekas László püspök rámutatott arra is, hogy Isten állandóan arra bíztat: tanuljunk meg az élet útján járni. Majd idézte Mózes 5. könyve 30. részének 19. versét: „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod!”

Kifejtette azt is, hogy nagyon sokszor miért nem az élet mellett döntünk. „Ha csak az elmúlt 100 évre tekintünk vissza, világossá válik, hogy hányszor választottuk és osztottuk mi is a halált? S ezen a ponton nem csak a háborúkra kell gondolnunk. Mert a halált jelenti az is, amikor az emberi méltóságot semmibe vesszük, megkülönböztetünk, a másikat szabadságától megfosztjuk, otthona elhagyására kényszerítjük, nem engedjük meg a szabad gondolkodást, nem szárnyalhat az alkotókedv és nem énekelhetjük azt az éneket, amelyiket akarjuk.

De jelen korunkban is mennyi földönfutó ember van, akit otthona elhagyására, megszokott életrendjének elhagyására kényszerítenek. Nagyhatalmi törekvések, gazdasági érdekek tesznek tönkre életeket, családokat, földterületeket, folyókat és tengereket”.

Pál apostol a Rómaiakhoz írott levélét idézve „mindenki vétkezett és nélkülözi az Isten dicsőségét” (Róm 3,23)) arról szól, hogy ezt megszenvedi minden és mindenki, mert „az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig” (Róm 8,22) Hozzátette: „Mert nem lehet következmények nélkül vétkezni. Minden döntésünknek, minden lépésünknek meg van a következménye. S csak aki az Istent választja, az választja az életet. De aki az életet választja, csak az Isten törvényére való odafigyeléssel teheti meg. Mert nem mehetünk örökösen szembe az Istennel! Nem lehet az Isten által teremtett rendet sem etikai, sem gazdasági, sem az emberi méltóság és az élethez és szabadsághoz való jog terén következmények nélkül felrúgni. Nem tehet meg az ember mindent, amit csak akar!“

Majd beszédét azzal folytatta, hogy Izráel népének Isten elhozta a szabadságot. „Ő kész most is arra, hogy szabadulást adjon mindazoknak, akik vágynak erre, mert korunkban is igaz Isten választott népének tapasztalata: „Jobbod, Uram dicső az erőtől.“  Nekünk ezt kell elmondani mindenkinek. Ami pedig nagyon örvendetes, hogy ebben egység van az egyházak között. Igen, mi mindannyian azt akarjuk, hogy mindenkihez eljusson az evangélium örömhíre, amely azt tudatja velünk, hogy lehet másként is élni. Lehet másként is gondolkodni. Lehet az evangélium értelmében gondolkodni, s lehet egymást szeretni, tisztelni, megbecsülni, az élethez mindenkinek életteret adni. S lehet az Isten törvényét komolyan venni.”

Elmondta, hogy ebben egyeztetés van az egyházak között. „Láthatóan egy új rabszolgaság között éljük az életünket. Saját korunk, elképzeléseink, fejlettségünk és teljesíteni akarásunk rabszolgái lettünk. Nem is beszélve arról, hogy ebben a nagy hajtásban és önmegvalósító indulatban egyre jobban terjed a drog, az alkohol, a különféle szexuális devianciák, amelyek eltorzítják az emberi méltóságot. A gazdasági jólétre való törekvés az emberi kapcsolatok megromlásához vezet, a családi kötelékek fellazulnak és egyre kevesebb az együttérzés az emberben”.

Majd rámutatott a megoldásra is. „Csak Istennél van gyógyulás. Mi is azt mondjuk: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől.” Ez azt jelenti, hogy Istenhez menekülhetünk. Nála van menedékünk, az Ő közelségében nyer értelmet minden olyan érték, amire eleink életüket építették. Ezeket meg kell őrizni és továbbadni. A szlovák népnél a Cyril-Metód-féle tradíció, nálunk, magyaroknál a Szent István-féle irányvonal, mivel mindkettő azt a Krisztust állítja életünk középpontjába, aki érettünk, bűnös emberekért halt meg a Golgota keresztjén. Elengedhetetlen a múlt rendezése, mivel ez minőségi változást hoz sok téren: a személyes életünkben, népeink és társadalmunk életében”.

A jelenre irányítva a figyelmet utalt arra is, hogy a világ ma is sóvárog és nyög, és várja az Isten fiainak megjelenését, mert a világ, s benne az ember is gyógyulni akar. „Figyeljünk hát oda mindarra, amit a teremtő és megtartó Isten nekünk mondani akar és maradjunk meg az ő szeretetében. Ézsaiás próféta könyvében azt olvassuk: „Íme, a tenyerembe véstelek be…” (Ézs 49,16) Mi ebben a tenyérben vagyunk jó helyen, mert itt oltalom, megtartatás és erő van. „Jobbod, Uram, dicső az erőtől”-  mondta igehirdetésének végén Fazekas László püspök.

Reformata, Iski Ibolya


események továbbiak →