„…mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és magatartásban is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8)

Szeretett Testvéreink!

Egy gyermek születésének mindenki örül. A legmogorvább arcra is csal egy halvány mosolyt egy újszülött érkezése. A karácsony Krisztus születésének napja. Sokan a szeretet ünnepének nevezik, hiszen Isten maga a szeretet. A „kis Jézus” világra jötte mindenkit megérint. Vannak, akik azért örülnek, mert sok ajándékot kapnak, mások azért, mert sokat adhatnak. Néhányan azért örülnek, mert van kivel megosztaniuk az ünnepet, mások azért, mert van kire emlékezni. Élnek köztünk olyan testvéreink is, akik ezen az ünnepen talán még szomorúbbak, mint máskor, mert testi, lelki nyomorúságukon nehezen tör át az öröm.

Az ünnep oka nem maga a születés, hanem az, hogy Isten Fia emberré lett. Ezzel a születéssel Isten a maga istenségében megalázta magát: kisebbé lett, emberré lett, hogy emberként éljen és emberként halhasson meg.

A megváltás karácsonykor kezdődött el. A megváltás, melynek ténye örömteli és Isten iránt hálára indító, mégis szomorú, mert az önmagát megüresítő isteni Fiú, a megszületett gyermek a kereszthalál felé igyekszik, hogy majd halálából isteni erővel támadjon fel, örök életet szerezve mindnyájunknak. Ez a karácsony öröme, a születés csodája, a karácsony különös belső feszültsége.

Erre utal rejtetten Pilinszky János Őszi vázlat című versének záró soraival: „távoli kétes tájakon, készülődik a fájdalom”.

A gyermek születésén túl tanuljunk meg igazán örülni a halálra készülő születésnek, a magát megüresítő teljességnek és a az értünk hozott áldozat bemutatásának. Ezt próbáljuk ezen a karácsonyon is átérezni.

2017 adventjén

Áldott karácsonyt kívánunk!

a Generális Konvent Elnöksége