Adventi koncert Nagyölveden és a zselízi-nagypusztai börtönben

2017. december 20., szerda

2017. december 17-én Nagyölveden a református gyülekezet templomában rendhagyó istentiszteleti alkalomra került sor. A magyarországi Pilisszentkeresztről érkezett a Pilisszentkeresztért Polgári Társulás hét tagú kórusa Galda Levente vezetésével. A délelőtti koncertjük után a zselízi-nagypusztai börtön fogvatartottainak vitték el az örömhír üzenetét.

Az istentiszteletet egy órás koncert követte, melyen magyar, szlovák, ószláv és latin karácsonyi énekek csendültek fel. Gregorián dallamok is elhangoztak, majd későbbi középkori szerzemények, népdalok, népénekek is. A kórus népviseletben érkezett, ami érdekesebbé is tette a fellépést. Az alkalom azért is különleges volt, mert Nagyölved és Pilisszentkereszt testvérközségek. A parókián megterített asztal mellett még jobban megismerhették egymást és erősödhetett a kapcsolat a testvérekkel.

Ezt követően a nagypusztai börtönbe látogattunk el, ahol már harmadízben lépett fel a pilisszentkereszti kórus. Ismét csodálatos élményben lehetett része a börtön lakóinak, de az ott dolgozóknak is. Közel ötven elítélt töltötte meg a nagy tornatermet. Az alkalmat a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Szlovák Testvéri Börtöntársaság közös szervezésében valósult meg, amelynek keretében közel másfél órás koncert hangzott el. A vendégek nemcsak a gyülekezet, de a börtön lakói számára is egy nagyon színes összeállítást hoztak erre az alkalomra. Közben a Bibliából vett idézetekkel gazdagították a fellépők színvonalas programjukat. A harmonika és a csengők hangja pedig szintén adventi hangulatot varázsolt a börtönbe.

Az alkalmat Kuczy Lajos nyugalmazott lelkipásztor nyitotta meg igei köszöntéssel és az éneklőcsoport bemutatásával. A testvéregyház szolgálattévői pedig imádságban kértek áldást az alkalomra.

A nap végén Antala Éva református lelkipásztor, a református egyház börtönmissziós koordinátora, a Szlovák Testvéri  Börtöntársaság ügyvezető igazgatója fejezte ki köszönetét az együtt töltött napért. A fogvatartottak nagy érdeklődéssel figyeltek és vastapssal értékelték a fellépőket. A meghívott csoport bizonyságot tett arról is, hogy Isten minden nemzetnek megadta az üdvözülés lehetőségét és mindegy, hogy milyen nyelven és melyik keresztény felekezettel dicséri az Urat, az a legfontosabb, hogy Krisztus keresztjében kapaszkodva, adventben élve várjuk az ő visszajövetelét. 

Reformata, Antala Éva

események továbbiak →