Zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek

2017. október 31., kedd

Az Abaúj-tornai Egyházmegye kórustalálkozójára 2017. október 28-án Szepsiben került sor  három  kórus és egy zenekar részvételével.

A helyi lelkipásztor, Molnár Árpád köszöntő szavai után az egyházmegye lelkészi főjegyzője, Varga Zoltán hozta közel hozzánk Isten Igéjét a Zsolt 104,33 alapján tartott áhítatával.

A kórusok közül elsőként az Abaúji kamarakórus dicsérte az Urat. Tagjai a nagyidai, szinai és szepsi gyülekezethez tartoznak. Énekük finom, mégis erőt sugárzó volt.

A Kassai Magyar Református Egyházközség Laudate Dominum kórusa már 14 éve szolgál Kovácsné Palcsó Edit vezetésével. Az erre az alkalomra összeállított repertoár is tükrözi az énekkar hitvallását: őrizni az örökséget, megismertetni a gyülekezettel az énekeskönyv ismeretlen, méltatlanul keveset énekelt énekeit és bevinni a köztudatba a kortárs zeneszerzők egyházzenei műveit. Az üzenet átadását szolgálta Kovács Márton, a Kassai Állami Színház magánénekese is, aki erre az alkalomra csatlakozott az énekkarhoz és Ráday Pál imádságával, a 478. dicsérettel ajándékozta meg az egybegyűlteket.

A szádalmási gyülekezet énekcsoportja ifjúsági énekekkel magasztalta az Urat. Énekük által lelki bíztatást kaptunk. A kórust Varga Zoltánné vezette és kísérte szintetizátoron.

A Remény zenekar erre az alkalomra egyszemélyes formációra szűkült, mégis Vargha Balázs lelkipásztor énekét hallgatva nem maradt a hallgatókban semmilyen hiányérzet. Az újszövetségi zsoltárokként meghatározható énekek különleges kincsei a mai protestáns egyházzenének.

A kórusok és a zenekar szolgálatát az Egyházzenei Osztály képviseletében Bodnár Noémi lelkipásztor, egyházzenei munkatárs értékelte, bíztatta a jelenlevőket és átadta az Egyházzenei Osztály ajándékát.

A kórustalálkozó a gyülekezet által gazdagon megterített asztaloknál folytatódott beszélgetéssel, tapasztalatcserével.

Az eseményről készült képek itt tekinthetőek meg.

Reformata, Bodnár Noémi

események továbbiak →