Az ünnepre készülve a gyülekezet a református magyarság néphimnuszát, a 90. zsoltár első versét énekelte. Pásztori Attila, a helyi lelkipásztor 2Móz. 1-17 igeszakaszból ismertette Isten szavát, a gyülekezet pedig fennhangon Isten színe elé vitte bűnvalló imáját. A szószéki szolgálatot Kassai Gyula, a barsi egyházmegye esperese végezte. Igehirdetését Ezékiel 11,19-20 igeversekre építette fel. Beszédében hangsúlyozta, hogy választ kell keresni arra, mire hívott el minket Isten, mit jelent számunkra reformátusnak lenni, s valóban erős-e a mi református hitünk. Isten döntés elé állít minket, s nekünk hitvallást kell tennünk Isten és emberek előtt. Ez fárasztó lehet, ha nem Isten Igéjére figyelünk! Isten az, aki vezet és megtart minket, és az Ő Igéje örökre megmarad! „Az Ige az, ami hússzívé teszi a kőszívet” – hangsúlyozta az esperes.

Az emléktábla leleplezése előtt a helyi lelkipásztor mondott beszédet, kiemelve, hogy emléktáblát hátrahagyni a hívők számára öröm. Miután felolvasta a 2Krón. 3,1-6 igeszakaszt a Szentírásból, elmondta, „az örök élet szívünkben való hordozásával tettük meg a leleplezést”. Az emléktáblát a nagyodi gyülekezet két gondnoka leplezte le, vallva, hogy „nem maga a kő a lényeg, hanem annak üzenete”.

Ezt követően a jelenlevők hozzájárulhattak a kegyelem asztalához. Az úrvacsorai jegyeket a helyi lelkipásztor Pásztori Márta garamszentgyörgyi lelkipásztorral osztotta ki.

Az ünnepi alkalom a templom előtt tovább folytatódott a reformáció fájának, egy tölgyfának az elültetésével. Előtte két szavalat hangzott el, az első Vojtkó Páltól Luther, a másik pedig Sántha Károlytól a Hálaadás a reformációért című vers. A nemzeti imádságot, a Himnuszt követően szeretetvendégségre hívták a jelenlevőket, amiért köszönet jár a gyülekezet szorgalmas tagjainak.

Legyen Istené a dicsőség ezért az ünnepi alkalomért is!

Reformata, Sándor Veronika, II