Szádalmáson lecserélték a templomi padokat és korszerűsítették a fűtést

2017. október 09., hétfő

A szádalmási református templom 1798-ban épült klasszicista stílusban, jövőre ünnepli fennállásának 220. évfordulóját. A Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően lecserélték a rossz templomi padokat és költséghatékony fűtést szereltek be.

Már az elmúlt tíz évben is jelentős felújítások folytak a templomon, hogy megőrizzék állagát, vagy lecseréljék az elavult részeit. A 210 éves évfordulót pedig azzal ünnepelték meg, ahogy akkorra sikerült lecserélni a templom teljes tetőzetét, a költségek 20 ezer eurót tettek ki. Két évvel ezelőtt pedig a régi nyílászáróktól váltak meg, amelyek ötezer euróba kerülő megújulását az egyházközség önerőből fedezte. Az idén pedig a rossz állapotban lévő templomi padokat cserélték le, valamint központi fűtést szereltek be alájuk. A beruházás 17 ezer eurós kiadással valósult meg.

Az egyházközség már régóta tervezte a padok cseréjét, de anyagiak hiányában sajnos korábban nem foghatott hozzá. Egyszerre próbálta ugyanis megújítani a parókiáját és a templomát is, de nem futotta mindenre.

A kicserélésre szánt padok már nagyon korhadtak és szúettek voltak. Anyagiak függvényében először a földszinti és karzati padoknak mintegy fele helyére új került, a többiek aránylag még nagyon jó állapotban voltak. A megmaradt padok kicserélésére később kerítenek sort, amellyel bezárulna a templomi padoknak a teljes körű felújítása.

A padok után a negyed évszázados fűtést is korszerűsítették. A helyi önkormányzatnak köszönhetően ugyanis már a 90-es években beszerelték a fűtést a templomba, komfortosabbá téve így az istentiszteleteket. Három fűtőtesttel (gamatka) biztosították a meleget a templomban, de azok mára már sajnos elavultak. Helyettük telepítették az idén az új gázkazánt, amelyek segítségével sikerült a padok ülőhelye alá beépített fűtőtestek által biztosítani a korszerű, szabályozható fűtést, amely reménység szerint hatékonyabb és effektívebb lesz, mint a korábbi.

A teljes felújítás 17 464 euróba került. A beruházás a Bethlen Gábor Alap hathatós támogatásának köszönhetően valósulhatott meg, amelyhez a  gyülekezet 2 ezer eurós önrésszel járult hozzá.

Az egyházközség tervei között szerepel a megmaradt padok cseréje mellett a nagyon értékes templomi orgonának a felújítása, amelynek a költségvetése az előzetes számítások szerint 10 ezer eurót tesz ki. 

A gyülekezet lelkipásztora Varga Zoltán, aki 2002-től szolgálja a híveket.

Szádalmáson a népszámlálási adatok szerint 365 református él, akik hűségesen adakoznak az egyházközség fenntartására és a gyülekezet bejegyzett egyháztagjai valamennyien.

A felújításról képeket itt  lehet megnézni.

Reformata, II

események továbbiak →