Külsőleg is megújult a nagykeszi parókia

2017. augusztus 25., péntek

Tizennégyezer euróból újult meg az ötven évvel ezelőtt épült parókia külső falrésze. A beruházás a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

A református parókia 1967-ben épült a néhai Hanesz Sándor lelkipásztor idejében. Az emeletes ház alsó részében található az irodahelyiség, gyülekezeti terem, egy konyha és mellékhelyiség. A felső szinten helyezkedik el a négy szobás lakrész. A két szint 200 m2-en helyezkedik el.

A parókia első nagyobb, belső felújítására tizenöt évvel ezelőtt került sor, a jelenlegi lelkipásztor, Szabó Saroltának az egyházközségbe való helyezése után. Kijavították a padlózatot, felújították a villanyvezetéket és modernizálták a fűtést. A fürdőszoba új csempézést kapott és a régi szanitereket is újakra cserélték ki, de megoldódott a szennyvíz elvezetésének a problémája is. Majd a falak festésére került sor.

Négy évvel ezelőtt az elavult összes nyílászárót – ablakot, ajtót – korszerűre cserélték le saját bevételi forrásból.

2016-ban a rossz állapotban lévő tetőszerkezet újult meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának a jelentős támogatásával. A beruházás 5 900 eurót tett ki. A munkálatokhoz az egyházközség 900 euróval járult hozzá.

Mivel a parókia külseje is nagyon rossz állapotban volt, levált róla a vakolat. Annak ellenére, hogy a gyülekezet igyekezett kisebb javításokkal orvosolni a problémát, nem sokat segített. Az épület szerkezetét nem sikerült megóvni, az állapota folyamatosan romlott. A nagy hőveszteség miatt nem volt hatékony az energiagazdálkodása. Így az idén ennek a felújítását tartotta szem előtt az egyházközség vezetése. Tervezték ugyan korábban is elvégezni ezeket a munkálatokat, de anyagiak hiányában késleltették annak megvalósítását.

A szükséges munkálatok elvégzéséhez az anyagi keret jelentős részét pályázat útján a  Bethlen Gábor Alap biztosította, 11 500 eurót. A gyülekezet pedig 2 650 eurós önrésszel járult hozzá a munkálatok kivitelezéséhez.

A felújítás során, - amelyre a júliusi hónapban került sor – eltávolították a régi vakolatot, kijavították a falakat.  400 m2-en hőszigetelő anyaggal burkolták és hálózták be a falat, amelyre 1,5 mm vastag nemes vakolat került. Szükséges volt az épület három oldalának a körülbetonozására, a parapet cseréjére, az esőcsatorna festésére, valamint az erkély szigetelésére és újrabetonozására is. A munkák összköltsége 14 150 eurót tett ki - tájékoztatta a Reformata honlapot Szabó Sarolta lelkipásztor.

Az egyházközség legnagyobb bevételi forrása a perselypénz és céladományok mellett, a földek utáni bérleti díj.

Szabó Sarolta lelkipásztor 2000-től szolgál a gyülekezetben. 2010-ben választották meg és iktatták be a lelkészi állásba.

Reformata, II


események továbbiak →