Emlékjel, ami emlékeztet

2017. május 30., kedd

Emlékjelet készíttetett a Pozsonyi Református Egyházmegye a reformáció jubileumi, 500. évfordulója alkalmából.  A nyitott kaput megformáló emlékjelet 2017. május 6-án, a dunaszerdahelyi református templomban megtartott egyházmegyei közgyűlésen mutatták be. A kárpátaljai ifj. Hidi Endre szobrász munkáját dicsérő kapu költségéhez az egyházmegye minden egyházközsége hozzájárult.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban a jubileumi évben nemcsak különféle programok valósulnak meg, hanem Isten iránti hálából tárgyi emlékek is készülnek emlékezésül az ötszáz évvel ezelőtt indult reformációra. Korábban, a 300., illetve 400. évforduló alkalmából a templomokban több helyen is márványtáblát helyeztek el.

A Pozsonyi egyházmegye a reformáció 500. évfordulójának méltó megemlékezésére már tavaly tavasszal elkezdte a felkészülést. Az Egyházmegyei Tanács, valamint a Közgyűlés is jóváhagyta egy programalkotó és ötletkidolgozó ideiglenes, négy főből álló testület megalakulását. Ez a csoport dolgozta ki nemcsak az emlékjelre vonatkozó elképzelését, hanem szeptember 3-án megvalósuló központi rendezvény programjait is. Olyan emlékjelen gondolkodtak, amely valamelyest kifejezi az Isten kegyelméből kapott megújulás lehetőségét. Így született meg egy 3,40 méter magas, nyitott kapu terve, amelynek a tetejét egy tömör harangvonalat imitáló szemöldökfa zárja benne az egyházmegye címerével és az 1517-2017-es felirattal. A nyitott kapuszárnyban elhelyezett 14-14 faragott kazetta pedig az egyházmegye 28 egyházközségének számát adja.

Az emlékjel elkészítésével a kárpátaljai Nagydobronyban élő ifj. Hidi Endre szobrászművészt bízták meg. Az alkotó kiválasztásában szerepet játszott a Pozsonyi Református Egyházmegye 2016-ban elindított Kárpátalja nincs egyedül segélyprogramja. „Ennek alapján kézenfekvő volt a számunkra, hogy ha valamint szeretnék készíteni, akkor kárpátaljai mestereket szólítsunk meg. Szerettük volna ezzel azt is elérni és üzenni, hogy ne csak vigyünk, hanem hozzunk is. Ott is vannak alkotók, akik szépen tudnak dolgozni. Eleve őt kértük fel, és el is vállalta a munkát. A famunkák Kárpátalján készültek, a bronzöntések viszont Budapesten” – nyilatkozta Somogyi Alfréd esperes.

Minden kivehető 80x40 cm-es keményfából faragott kazettán egy-egy egyházközség neve szerepel az egyházmegye igei jelmondatával: ”Az igaz ember hitből él”, valamint két dátum: 1517-2017 –es felirat. Az ötletgazdák ezzel a jelképpel akarták kifejezésre juttatni, hogy a kapuszárny a szétszedéssel és összerakásával tud egységes lenni, hasonlóan, mint az egyházmegye, aki a gyülekezeteiben él. A kaput úgy is tervezték, hogy az szétszedhető és újra összeállítható legyen. Dunaszerdahelyen, a református templomban állították fel az egyházmegyei közgyűlés idejére, május elején. Valószínűleg itt is marad augusztus végéig. 

Az egyházmegye szeptember 3-án Somorján, a Pomplé rendezvényparkban tartja meg kiemelt, központi rendezvényét, ott is látható lesz az impozáns kapu. Az ünnepség végén minden egyházközség megkapja a saját névre szóló tábláját, amelyet bárhová kitehet: templomban, gyülekezeti teremben, vagy akár a lelkészi  hivatalban.

Az üresen maradt ötszáz kilós kapukeret pedig a mindenkori esperesi székhelyen kap elhelyezést /hatévente változhat a helyszín/. Így kerül majd az idén szeptemberben pár évre Apácaszakállasra, a református templomba.

Reformata, II

események továbbiak →