A huszönöt éves református iskoláért adtak hálát Alistálon

2017. május 22., hétfő

1992-ben nyitotta meg kapuját Alistálon a Református Egyházi Alapiskola. A rendszerváltozás után ez az iskola volt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház első oktatási intézménye is. A huszonöt évvel előtti indulásért és megtartatásért 2017. május 20-án istentisztelet keretében adtak hálát a református templomban.

Az ünnepségen megjelent vendégeket Édes Árpád lelkipásztor köszöntötte, többek között Géresi Róbert püspökhelyettest, Somogyi Alfréd esperest, Molnár Rudolfot, a Pozsonyi Református Egyházmegye gondnokát, Horváth Tamás polgármestert, Nagy József alpolgármestert, valamint az egyházi alapiskola pedagógusait és diákjait.

Géresi Róbert püspökhelyettes igehirdetésében az öt hal és két kenyér példázata alapján szólt az ünneplőkhöz. Beszéde elején felidézte, hogy 25 évvel ezelőtt prágai teológusként értesült az alistáli református gyülekezet egyházi alapiskola elindításának tervéről és az imádságos háttérről annak megvalósulásáért. Diáktársaival együtt nagyon megörült a hírnek. Úgy gondolták, hogy az Egyetemes Egyházon belül az első után sorra jönnek létre az egyházi iskolák és az oktatási intézmények és az, amit erőszakosan tönkre tettek, megszüntettek, majd virágba borul és működni fognak.  Emlékeztetett arra, hogy az évek múlásával ugyan létre jöttek egyházi iskolák, mellette egy óvoda és két gimnázium is, de nem annyi, mint korábban. A református egyháznak a világháború után ugyanis majdnem háromszáz intézménye volt. „Most meg olyan helyzetben vagyunk, mint a bibliai történetben, hogy van öt kenyér és két hal. Szinte a számok is hasonlítanak” /öt alapiskola és két gimnázium működik a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül/”.Majd feltette a kérdést, hogy mi  ez ennyi reformátusnak és ennyi felvidéki magyarnak? Majd kitért a mostani ünnepség céljára: „Hálát adni jöttünk ide, egyrészt a 25 éves református egyházi iskoláért, ahol nagyon sok gyermek tanult az elmúlt évek során, másrészt 25 éve van egy gyülekezet, egy közösség, amely számára fontos ez az intézmény. Az sem mellékes, hogy 25 éve vannak pedagógusok, akik  szívvel-lélekkel foglalkoznak a gyermekekkel, és vannak olyan szülők, akik ide adják a gyermekeiket, mert az információn, a tudáson túl , a hitnek a kiteljesedett lehetőségét ragyogtatja fel ez az intézmény a számukra. 25 éve itt van ez a közösség, amely mögött ott van az egész alistáli gyülekezet, a Pozsonyi Református Egyházmegye, - amely nehéz helyzetben tudott és akart segítséget nyújtani ennek az iskolának -, s itt van mögötte az egész egyház, a Kárpát-medencei református oktatásügy és magyarság” – mondta a püspökhelyettes, aki az oktatásügynek és magyarságnak egy jelentős intézményének nevezte az alistáli református iskolát.

Édes Enikő igazgató beszédét is az Istennek való hálaadással és köszönettel kezdte. Majd feltette a kérdést, hogy valójában huszonöt éves-e az iskola? Utalt arra, hogy a reformáció idejében gomba módra szaporodtak a református iskolák. Alistálon az írásos emlékek szerint már a 18. században volt református iskola, amit a 20. században a kommunizmus idején megszüntettek. A rendszerváltás idején azonban újra lehetőség nyílt arra, hogy az egyházi oktatási intézmények megújuljanak. „Mondhatjuk azt, hogy 1992-ben Alistálon újraindították az iskolát” – mondta az igazgató. Majd emlékeztetett arra, hogy a református iskola először alsó tagozatos oktatási intézményként működött, majd később bővült ki teljes szervezettségűvé. Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt 25 év nem volt teljesen zökkenőmentes, de egész idő alatt érezték Isten kegyelmét, megtartó szeretetét. A 2000-es évek elején ugyanis nagyon komoly válságba került az iskola, de voltak, akik összefogtak – Pozsonyi Református Egyházmegye, Egyetemes Egyház - és megóvták az iskolát. A múlttal kapcsolatban még elmondta, hogy 2010-ben adták át az iskola új épületét, azóta megduplázódott a tanulók létszáma. Géresi Róbert püspökhelyettes korábbi beszédére utalva elmondta: „Mertünk kicsik lenni, így élhettük át azt a csodát, hogy a munkánknak meg lett a gyümölcse.” Végül örömmel jelentette be, hogy rövid időn belül a magyar kormány pénzügyi támogatásának köszönhetően egy új épületszárnnyal  bővül majd az iskola.

Somogyi Alfréd esperes köszöntő beszédében az eltelt 25 esztendőre utalva azt mondta: ez az iskola bizonyítéka annak, hogy Istennek az Igéje igaz és élő. Majd utalt arra, hogy ez az iskola több, mint oktatási intézmény, amit  egykor az iskolához kötődött oktatók és tanulók jelenléte bizonyít. Rámutatott arra, hogy a felvidéki magyarság a rendszerváltás utáni  oktatástörténete is negyed évszázados az alistáli egyházi iskola elsősége miatt. Apaként – akinek négy gyermeke közül már csak egy az iskola tanulója - pedig köszönetet mondott az iskolának, a múltnak, az oktatóknak, a lelkiségnek azt, hogy olyan alapozást ad ez az iskola, hogy az itt végzők utána megállják a helyüket. Végezetül a következő huszonöt évre azt kívánta: „Ne félj, csak higgy. Isten éltesse mindazokat, akik ide kötődtek, vagy kötődnek, és ide fognak kötődni.”

A jubiláló iskolát Horváth Tamás polgármester is köszöntötte. Elmondta többek között, hogy az iskola megalakulása nagy űrt töltött be az oktatásban. „Szerepe egyre nőtt, napjainkban pedig még nagyobb szükség van a református tanintézményre, hogy nevelésben többet kapjanak a gyermekek a nagyvilág megpróbáltatásai és a 21. század gépies kihívásai között”. Végül megköszönte a hűséget, a küldetéstudatot az iskola pedagógusainak, az igazgatónak, a lelkipásztornak, diákoknak, szülőknek és mindenkinek, akik munkájukkal, emberiességükkel, példamutatásukkal hozzájárultak a negyedszázados alistáli református oktatás és nevelés sikeréhez.

Az ünnepségen verset mondott Kis Lea Fanni, az alapiskola kis kórusa Orosné Kosár Márta pedagógus vezényletével  Mindenben hálád adjatok című kis csokorral kedveskedett a megjelenteknek, majd Mécs László A mindenség balladája című versének feldolgozását adták elő.

Az istentisztelet Édes Árpád lelkipásztor imádságával és Géresi Róbert püspöhelyettes áldásával zárult.

Reformata, II

események továbbiak →