Erős vár a mi Istenünk! (IV.) - A rend bontó Luther

2017. május 02., kedd

A reformáció 500. évfordulójának megünneplésére készülnek a protestáns egyházak. Bátor tettével 1517-ben Luther Márton indította el a tisztulást hozó változást, hisszük: Isten akaratából. Rend bontó, de nem rendbontó volt.

A vitairatnak szánt 95 pont cáfolatával nem jelent meg senki. Luther levelet írt a magdeburgi, majd pedig a brandenburgi püspököknek, és mellékelte a 95 tételét. Az előbbitől választ sem kapott, az utóbbi pedig azt tanácsolta, a saját érdekében hagyjon fel az üggyel. „Hallgattak az összes püspökök, a tudósok és senki sem akarta a macskára rákötni a csengettyűt” –írja Luther.

De a nép körében villámgyorsan elterjedt a latinból németre lefordított, a búcsúcédulák ellen írt tételsor, „úgyszólván tizennégy nap alatt végigfutotta egész Németországot”. Mert akkorra már az emberek sokasága döbbent rá (talán még nem bibliai alapon), hogy valami nincs rendben Tetzel „munkamódszerével”, aki „szemérmetlenül kiáltozta: légy tekintettel édesanyádra, aki a tisztítótűz lángjaiban gyötrődik! Miattad kell neki ezt szenvednie. Miattad, aki pedig már egyetlen garassal is segíthetnél rajta. Óh, jaj nektek a ti hálátlanságtokért, akik Isten kegyelmét megvetitek e csekély ára miatt!”

Luther még ekkor sem elindítója akart lenni egy folyamatnak, hanem, mint egy vészféket meghúzó utas, aki látja, hogy nagy a baj – megállítója. „Amikor írni kezdtem a búcsúcédulák ellen, nem vakmerőségből, se nem elbizakodottságból tettem, hanem amint a búcsúcédulák borzalmasságát láttam, azt gondoltam: írok erről a gonosz dologról. Majd jönnek mások is, akik más tévelygésekről írnak és jobban véghez tudják vinni a dolgot.”

A pápa iránti tisztelete Luthernek ekkor még teljes és állandó volt. Ezért X. Leó pápának is elküldte a 95 tételt, aki 1518. augusztus 7-én elrendelte, hogy Luther hatvan napon belül jelenjen meg Rómában. Nem sok jót ígért az idézés…

Tisztul a látás

Luther Márton azáltal, hogy a Szentírás ismerője lett, egyházának más tévedését is észrevette. „Megtámadta az egyházi átkot. Az egyházi átkot akkor alkalmazták, amikor valaki megsértette az egyház érdekeit. Pl. ha valaki megtagadta a tized beszolgáltatását; avagy valamely város tanácsa egyházi testületeknek bor és sörszállítmányai után vámot követelt s ezeknek a szeszes italoknak egyházi épületekben történő árusítására is adót vetett ki, avagy egy gonosztetten rajtakapott papot a világi bíróság elítélni merészelt stb. A kiátkozott ember nem vehetett részt az egyházi és polgári életben, nem adhatott el, nem vásárolhatott, az egyházi szolgálatokat vele szemben megtagadták, az emberek előtt megvetendőnek tüntették fel, sőt a vele érintkezőkre is kiterjesztették az átkot, holta után pedig túlvilági gonosz sorsának jelképezésére, mint valami állatot, a temető megszentelt területén kívül, harangszó és áldás nélkül földelték el. A római katolikusságnak ezzel az intézkedésével szemben Luther 1518. május 16-án tartott prédikációjában kijelentette, hogy aki igaztalan átok alatt hal meg, üdvözül, bárhogyan temessék is el. Erről kémjei útján azonnal értesült Kajetán bíbornok is, aki éppen az ágostai gyűlésen a pápát képviselte. Erre a hírre sürgették a pápát, hogy végre már intézze el ezt az ügyet. Ekkor letartóztatási parancsot küldöttek Rómából Luther ellen s megbízták Kajetánt, hogy a »gonoszság fiát« fogassa el” – olvasható Virág Jenő könyvében.

Bölcs Frigyes választófejedelem is komoly feladat részese lesz: „1518-ban a császár birodalmi gyűlést hívott össze Ágostába. Engem ugyan Rómába idéztek, de Frigyes választófejedelem elment Kajetán bíbornokhoz, aki mint a pápa követe jelent meg és kieszközölte, hogy Ágostában hallgasson ki engem. Így is történt”. Bölcs Frigyesnek tehát volt akkora befolyása, hogy kieszközölte a korábbi döntés megváltoztatását: hogy Luther otthon, Szászországban, Augsburgban állhasson kihallgatói elé. Gyalogosan, egyetlen barát kíséretében és 20 aranyforinttal a zsebében indult el Luther Márton. „Ágosta felé útközben ez volt a hangulatom: »Most meg kell halnod«. Azt gondoltam, hogy számomra a máglya már elkészítve áll és többször mondottam magamban: »Micsoda szégyent hozok szüleimre!« Így ijesztgetett a testi emberem.”

Kajetán bíboros „nagylelkűen” csak hat betűt vár, hogy leírjon, kimondjon Luther: revoco, azaz visszavonom. Luther válasza: „Nem vonhatok vissza semmit, ha csak valami helyesebbre meg nem tanítanak, mert a Szentírástól el nem térhetek”. Írásban is magyarázatát adta Kajetánnak, hogy miért tart ki a tételei mellett. De hiába magyarázza, a bíboros csak a rövid szócskát fogadná el helyes válasznak. Menekülnie kell Luthernek, nehogy elfogják. Staupitz segít: lovat küld a számára.

Elkezdődött egy olyan folyamat Luther életében, ami évekig tartott: életveszélyben volt.

Vissza Wittenbergbe

Menedékül a wittenbergi egyetem szolgált és Bölcs Frigyes személye, akinek nevéhez méltó volt válasza, amit adott, mindahányszor valaki azt firtatta, miért tűri meg Luther Mártont: „Semmi rosszat sem tudok róla, semmi közöm nincs hozzá. Ha valamit helytelenül tesz, vitatkozzatok és tárgyaljatok vele Wittenbergben. Ott van az egyik egyetemen. Ő maga válaszoljon. Olyan sok tudósom van Wittenbergben, hogy ha valami igaztalan dolgot cselekedne, azok sem tűrnék meg.”

Kajetán erőszakos igyekezete kudarcba fulladt. Luther nem vonta vissza tételeit. Valami más megoldásra volt szüksége Rómának. 1518 decemberében érkezik a következő ember, Karl Miltitz kamarás, aki, míg elérkezett Lutherig, megtapasztalhatta az országban a közhangulatot. Rá kellett döbbennie, hogy mennyire közkedvelt Luther az egyszerű nép körében. Így mire találkozásra került a sor, Miltitz taktikát változtatott. „Sírt és hevesen vádolta Tetzelt, mert ügyetlenségével okot adott a vitára” Luthertől pedig nem kérte, hogy vonja vissza tételeit. Ezzel a módszerrel elérte, hogy Luther hiszékenyen bevonult a csapdába: „Károly úr (Miltitz) röviden le fogja írni az ügyek állását a pápa szentatyának és kieszközli, hogy a pápa őszentsége esetleg egy tudós püspököt bízzon meg az üggyel, aki megmutatja a tévedésen alapuló tételeket, amelyeket vissza kell vonnom. S ha akkor bebizonyítják, hogy tévedtem, szívesen visszavonom tételeimet és a római szentegyház tekintélyét és hatalmát nem gyengítem. Ezután barátságosan, sőt csókkal váltunk el egymástól” – reménykedett Luther, aki tehát tulajdonképpen úgy dönt, hogy a békességre fog törekedni, mert a pápát tiszteli.

Mindez egy évvel azután történik, hogy tételeit kiszögezte.

Szellemi termékek születnek

„Eközben a wittenbergi egyetem soha nem álmodott fejlődésnek indult. Luther hihetetlen bőséggel és gyorsasággal ontotta könyveit. Időnként három nyomda sem győzte kéziratainak kinyomását. Könyvei szertevitték a Szentíráson alapuló teológiát a szélrózsa minden irányába. Egész Európa felfigyelt munkásságára s a mindenünnen Wittenbergbe sereglő egyetemi ifjúság számára új egyetemi épületet kellett emelni. Fokozta az egyetem vonzerejét a nagyhírű, humanista műveltségű, tudós tanár: Melanchton Fülöp” (V. J.).

A Bibliát olvasók és ismerők száma tehát gyarapszik. Wittenbergben Luther körül egy teológuskör alakul, melynek tagja volt Andreas Karlstadt is, aki – amikor elhalni látszana a tételek okozta vihar – vitába száll Luther egyik legnagyobb támadójával, az ingolstadti Johann Eckkel, aki az egyházi hagyomány védelmében érvel és támadja Luther tételeit. A két fél közti vitára Lipcsében kerül sor 1519 júniusától több héten át. Luther és Melanchton is ott vannak. Az első napokban Eck és Karlstadt közt zajlott a hitvita a szabad akaratról. „Végül az alattomos fickó mindent helyeselt, amit Karlstadt állított. Jóllehet hevesen támadta őt, végül mégis kijelentette, hogy teljesen egyetért vele s ezen felül azzal kérkedett, hogy Karlstadtot megnyerte saját álláspontjának” – jegyezte le Luther. A második héten Luther vitázott Eckkel, de nem lehetett a Biblia igéi alapján érvelni, mert Eck tematizálta a vitát és azt igyekezett a hallgatóságnak bebizonyítani, hogy Luther olyan nézeteket vall, mint Husz János, akit száz éve máglyán megégettek eretnek nézetei miatt. Ez volt a fő iránya a támadónak: hogy Luther huszita.

Az emberek tudatában a husziták megvetni való eretnekekként éltek, és Luther nem mondhatta, hogy nem ért egyet Husz nézeteivel. Tehát szinte úgy tűnhetett, hogy maga mondja ki maga felett az ítéletet: huszita, tehát eretnek ő is. Ügyes fogás Eck részéről, meg kell hagyni!

Az, hogy Huszt megégették, erősen élt az emberek tudatában. Luther bizony, vesztésre állt, mert az embereket sikerült elbizonytalanítania Ecknek, akit Rómában ezután kitüntetnek és Európa-szerte elterjed a hír, hogy a lipcsei vitában Eck legyőzte Luthert. Ami igaz is, hiszen amiről vitatkoztak, abban Ecknek igaza volt.

Egy újabb olyan pillanat, amikor hamvában halhatott volna el a 95 tétel által megindult ébredés. De Istennek, más volt a terve…

Kis Luci

(Megjelent a Kálvinista Szemle 2016 novemberi számában.)

események továbbiak →