Új éneket, zsoltárt az Úrnak énekeljen nemzetünk!

2017. március 29., szerda

Az egyházzenei játék 2. fordulójának nyerteseit Dr. Bódiss Tamás énektanár, karvezető, orgonaművész, egyházzenész, a szabad művészetek doktora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára sorsolta ki. Bodnár Noémi kérdezte őt a kántori hivatásról és a készülő új énekeskönyvről.

Dr. Bódiss Tamás sokoldalú művész, zenei műveltsége bámulatosan sokrétű. A Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola elvégzése után ugyanabban az évben (1985) szerez kántori oklevelet Debrecenben és diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán énektanárként és karvezetőként. Három évvel később ugyanitt a második diplomáját veheti át, ezúttal orgonaművészként és zeneelmélet szakon, újabb 8 évvel később, egyházzene szakon. Hűséges ehhez az intézményhez. Három diploma után itt szerez művészeti doktori címet is, értekezésének címe: Az 1948-as énekeskönyv a református egyházi éneklés történetében. 1993-tól itt tanít az időközben egyetemmé lett iskola egyházzene tanszékén orgonát, liturgikus szolgálatot, protestáns himnológiát és az egyházzene irodalmát.

Közben kórust vezet, koncertezik, egyházzenészként képviseli a reformátusokat különböző konferenciákon, tudományos kongresszusokon ad elő egyházzene témában, a www.egyhazzene.reformatus.hu egyházzenei honlap szerkesztője, zenei kiadványok, kották és tanulmánykötetek szerkesztője, írója, az új énekeskönyv szerkesztőbizottságának tagja.

Az istentiszteletre járók a budapesti Kálvin téri református gyülekezet művész-kántoraként ismerik. Aki ott hallja játszani, rögtön tisztába kerül vele, hogy orgonaművész szólaltatja meg a hangszert. A régi, Johann Sebastian Bach korában megszokott hagyomány szerint, minden versszakot máshogyan kísér az aktuális vers mondanivalójához alakítva a kíséretet. Övé a nagy emberek szerénysége is. Nagyon jellemző az a történet, hogy többszöri találkozás után a neki kijáró tisztelettel szólítom meg: „Docens úr!” És mondanám is, hogy mit szeretnék, de félbeszakít: „Nem docens úr, csak Tamás! Jó?”

- Hogyan választotta hivatásának az egyházzenét?

- Gyülekezetben nőttem fel, és édesapán három évtizedig vezette annak a gyülekezetnek az énekkarát, ahol én kisgyerekként először a szopránban, majd a többi szólamot végigjárva végül a basszusban kötöttem ki. Amikor karvezetést kezdtem el tanulni, akkor már én is bekapcsolódtam a kórus vezetésébe. Korábban is volt már arra példa, hogy együtt választottunk ki valamilyen művet, vagy megtanultam egy kórusmű kíséretét. Így egyenesedett ki az út az egyházzene felé, ami pályaválasztást is jelentett. Zenei pályára készülve először zongoristaként indultam, a Zeneakadémiára már karvezető-énektanárképzőre felvételiztem, közben kezdtem el orgonán tanulni. Mivel az egyházzene szak csak 1990-ben indult újra a Zeneakadémián, a harmadik szak, amit elvégeztem, az ez volt, ami az előző kettőnek, a kórusvezetésnek és orgonálásnak az összekapcsolását jelentette.

- Ön gyakorló kántor. Segítsen nekünk eligazodni abban, hogy mi minden tartozik egy kántor feladatai és kompetenciái közé?

- A kántor alapfeladata, hogy a gyülekezet éneklését segítse és vezesse. Vallom, hogy minden gyülekezetben, minden istentiszteleten szükséges a kántor jelenléte, mert különben az éneklés „elsorvad, a liturgiához méltatlan szintre süllyed”. (Így olvasható ez a „Lélekkel és értelemmel” füzet 65. oldalán. http://egyhazzene.reformatus.hu/data/attachments/2016/11/09/121503/latvany_beliv_Le_lekkel_e_s_e_rtelemmel.pdf ). Szükség esetén a kántor – mint énekvezető -- lehet egy jó hangú presbiter, vagy egy asszony, vagy többen, de mivel nincs más, sok helyen a lelkipásztor vezeti az éneket. Az énekvezetés az alapfeladat. Az egyházzenei szolgálat lehetőségei azonban ennél sokkal tágabbak. Egy képzett egyházzenésznek jól kell tudnia billentyűs hangszeren is játszani, ismernie kell az embereket, tudnia kell nekik megtanítani éneket, tudni kell betanítani egy kórust vagy egy énekes csoportot, és elvárás volt régen az is, hogy a kántor komponáljon, a hittanórán is tanítson éneket vagy a gyülekezet más csoportjai között. Tehát nagyon sokféle feladata lehet, ami alapvetően az adott gyülekezet lehetőségeitől függ.

Hogy a kompetenciái közé mi tartozik, az már egy közös megegyezés kérdése, tudtommal nincs ilyen konkrét szabályozás Egyházunkban. De azt kell mondani, hogy ha a kántor szakképzett (tehát kántori, zenei vagy egyházzenei diplomával, esetleg kántorképesítő oklevéllel rendelkezik), akkor ezek az ének-zenével kapcsolatos területek az ő kompetenciái közé tartoznak. 

- Ön a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának tagja is, amelynek feladata többek között az új énekeskönyv szerkesztése. A jelenleg használatban lévő énekeskönyv szerkesztésénél az volt az egyik fő szempont, hogy élő szerző műve nem kerülhet bele. Most milyen irányelvek szerint folyik a munka?

- Többféle irányelv kristályosodott ki az alatt a hét év alatt, amióta a bizottság az énekeskönyvvel foglalkozik. Sok vita, vizsgálódás, konkrét példák megvitatása, egymás meghallgatása, meggyőzése után ezeket egy éppen most kézbe kerülő „Lélekkel és értelemmel” címet kapott előkészítő füzet tartalmazza. Kiemelném ebből, hogy az új énekeskönyvben mindenképpen az énekek témájában és stílusában való nagyobb változatosságra van szükség. Tehát új anyagként olyan témájú énekek is helyet kell, hogy kapjanak, amelyek az elmúlt 70 év alatt születtek, a magyar református egyházban ismertté váltak, teológiailag, irodalmilag és zeneileg egy bizonyos szintet megütnek, ismertek és ezért hasznosak. Ugyanakkor még szükség van bővíteni ezt az énekanyagot olyan énekekkel is, amelyek jelenleg csak idegen nyelven énekelhetők, vagy mivel nem megfelelő a magyar fordításuk, kicsit igazítani kell rajtuk. Ez így volt az 1948-as énekeskönyv előkészítésekor is. Egy nagyon fontos másik szempont viszont az, hogy az énekeskönyvet az istentisztelet újragondolásával is jobban összhangba szeretné hozni a bizottság. Magyarul, az istentisztelet liturgiája és az énekeskönyv megújítása egy párhuzamosan futó feladat kell, hogy legyen. Míg az énekeskönyvünk 70 éves, addig a liturgiánk 80, lassan 90 éves alapokon él, és ezt is újra kell gondolni, tovább kell fejleszteni, meg kell újítani. Felismertük, hogy a jelenlegi énekeskönyv tartalmát lényegében meghagyhatjuk, de azt megfelelő mennyiségű új énekkel gyarapítva az énekeskönyv szerkezetét és beosztását át kell alakítanunk. Az új énekeskönyvi szerkezetben tükröződnie kell az istentiszteleti élet belső rendjének és az egyházi évnek is. Nagyobb súlyt kell kapjon a liturgikus-funkcionális szempont, ahogyan a fent említett előkészítő füzetben is olvashatjuk. Az új énekeskönyv elején megmaradnak a zsoltárok, de utána más szerkezetű lesz az énekeskönyv. 

- Mind a 150 zsoltár megmarad?

- Igen, úgy mondta ki egy határozat alapelvként, hogy mind a 150 zsoltárra szükség van. Hogy a 150 zsoltárból egy magyar református gyülekezet valójában mennyit használ, az egy másik kérdés. Az biztos, hogy a zsoltároknak a keresztyén egyház liturgiájában és életében fontos szerepük van, és hiába mondjuk, hogy mi zsoltáros egyház vagyunk, mégis azzal kell szembenéznünk, hogy a zsoltároknak nagyon kis részét énekeljük. Ahhoz képest, hogy Kálvin idejében pontosan beosztották a zsoltárokat és egy évben kétszer végigénekelték a teljes zsoltárkönyvet - nem az egyestől kezdve a végéig, hanem egy bizonyos meghatározott rend szerint -, ma ez távolról sem valósul meg. Pedig a zsoltárok kapcsolódnak az életünk bizonyos szakaszaihoz, ünnepekhez vagy napszakokhoz. A régi énekeskönyvekben volt táblázat, amely megmutatta, hogy milyen alkalomra milyen zsoltárokat érdemes énekelni. A zsoltárok használatában még sok mindent fel kell fedeznünk, hogy jobban éljünk azzal a kinccsel, amit a bibliai 150 zsoltár, illetve az abból énekversekbe költött genfi zsoltárok jelentenek.

- Tehát akkor egy komplex megújulási folyamatban vagyunk?

- Ez egy hosszabb folyamat és azért szükséges, mert az énekeskönyvünk nagyon régóta változatlan. A ’96-os egyetemes énekeskönyv bár a Kárpát-medence egyes területein, egyes egyháztestekben most új énekeskönyvként jelenik meg, ennek a zenei anyaga nagy átfedésben van a mi énekeskönyvünkkel. Nem gondoljuk, hogy a ’48-as énekeskönyv énekanyagát le kellene cserélni, hanem inkább bővíteni kellene még új énekekkel. Az, hogy ma 512 ének van a ’48-as énekeskönyvben, az egyáltalán nem magas szám, 2-300 énekkel ezt nyugodtan lehet bővíteni és esetleg valamennyi kis részt elhagyni. Vannak olyan énekek, amelyek nem váltak be, ezeket vagy érdemes megváltoztatni szövegileg, dallamilag, és akkor használhatóbbak lesznek, vagy pedig szembe kell nézni azzal, mint ahogy Csomasz Tóth Kálmán is mondta, hogy vannak olyan énekek, amelyek a mai korban nem építhetők be a gyülekezeti éneklési gyakorlatba, és akkor ezek kimaradnak.

- Mikorra várható az új énekeskönyv megjelenése?

- Abból kifolyólag, hogy ez egy hosszú munka a szerkesztés tekintetében is, sok mindent kell átgondolni. Át kell vizsgálni az összes jelenlegi éneket szövegileg, dallamilag, teológiailag, másrészt pedig azon kell dolgozni, hogy megszülessenek bizonyos új énekek. Ez egy hosszabb folyamatot igényel, de ugyanakkor sürgető az a tény, hogy a jövő évben már 70 éves lesz a ’48-as énekeskönyv. Csomasz Tóth Kálmán már jó néhány évtizeddel ezelőtt kimondta, hogy egy egyházi énekeskönyv életkora normális esetben 40-50 év. Azután már el kell gondolkodni azon, hogy milyen pontokon kell megváltoztatni - nem leváltani, hanem megváltoztatni. Az elmúlt 25 évben csak marginálisan volt téma egyházunkban az énekeskönyvi reform. Az, hogy 2009-ben elindult, már tényleg egy sürgető döntés volt, és minél tovább húzódott ez a folyamat, annál inkább gyarapodnak azok a feladatok, amiket itt el kell végezni, egyre sürgetőbb, hogy változzon valami. Úgy véljük, hogy ebben a helyzetben az lenne a legfontosabb, hogy ha 2018-ban, amikor 70 éves lesz az énekeskönyv, egy próbaénekeskönyv váltsa le. Ez még nem a végleges énekeskönyv lesz, de már jelentős változást fog hozni. Pl. az énekek új helyre kerülnek, remélhetőleg így jobban meg lehet találni az alkalmas énekeket egy istentiszteletre vagy más egyházi alkalomra a beosztás révén, és újonnan megszületett énekekkel is bővül majd a gyűjtemény. A 2018-’19-ben induló próbaidőszak alatt szerzett tapasztalatokat egy későbbi revideálással lehet érvényesíteni. Tekintettel kell lenni arra is, hogy a Kárpát-medence egész területén, tehát a felvidéki egyházban, az erdélyi gyülekezetekben, a Délvidéken, lehetőleg mindenhol használható legyen ez az énekeskönyv. Összefoglalva: Egy egységes énekeskönyvre törekszünk, ugyanakkor mivel az egyházi életben ma sokkal több féle esemény kaphat helyet, ez igényli azt, hogy az énekanyag a jelenleginél szélesebb körű legyen, stílusban, mondanivalóban, szövegben egyaránt, és minden gyülekezeti alkalom megtalálja a maga sajátos énekeit, esetleg énekstílusát. Tehát ilyen módon is összetett feladat az énekeskönyv megújítása.

- Mit üzen a reformáció 500. évfordulójának kapcsán a felvidéki reformátusoknak?

- Ebben az emlékévben nyilván sok mindent átgondolunk, sok mindennel találkozunk a reformációval kapcsolatban. Most egy olyan gondolat erősödött meg, hogy a reformáció nem elsősorban egy új tartalmat hozott, hanem Istent akarta közvetlenül is elérhetővé tenni. Az volt a reformátorok célja, hogy ne legyen egy közbenjáró - akár papi személy vagy más tényező -, aki Isten és az ember közé áll, hanem közvetlenül a saját nyelvünkön olvashassuk az Igét, hallhassuk az igehirdetést, énekelhessük az énekeket és imádkozhassunk. A reformáció ehhez segítette hozzá Isten népét. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a reformáció nagyon sok tekintetben merített a középkori egyház zenei és irodalmi világából. Luther Márton énekei is igen nagy részben - mondanivalójuk, szövegük, sok esetben a dallamuk is -, itt gyökereznek. Csak három példa. A Krisztus feltámadott kezdetű húsvéti énekünket (185. dicséret) már az ezredfordulón is énekelték Európában, nemzeti nyelven is. A 15. századból való Zsigmond-kori töredékben, tehát már a reformáció előtt szerepel az ének magyarul, németül, lengyelül és csehül. Egy másik énekünk szövege, az Ó, Krisztusfő, te zúzott, (341.) - legfontosabb nagypénteki énekünk -, egy középkori latin himnuszból ered. Azt használta fel Paul Gerhardt lutheránus énekköltő és teológus, hogy megírja ezt a szép éneket, amely a töviskoronás Főhöz szóló imádság. Ugyanígy a Királyi zászlók lobognak (344.) énekünknek is még régebbi szöveg- és dallamforrása van. Fontos, hogy a reformációban ismerjük fel azokat az értékeket, amelyekből maga a reformáció is táplálkozott, hiszen az a mi hitünket is erősíti, azokban a múltban gyökerező és az előttünk járó szenteknek és Isten embereinek a szóbeli, zenei bizonyságtétele szólal meg, az ma is érvényes és ma is megerősítőleg hat saját lelki világunkra is. A reformáció juttassa el mindannyiunkhoz személyesen az üzenetet és ebben az üzenetben akár megjelenhetnek, sőt jelenjenek meg a keresztyén egyház 2000 éves történetében gazdagon megtalálható lelki források. Legyen ez az emlékévnek is egy felismerése, hogy a reformáció nem egy új kezdet, hanem a réginek az igaz folytatása, hiszen a reformáció újrafelfedezés, valami korábbinak az újraértékelése, folytatása.

- Köszönöm szépen a beszélgetést!

 

Bodnár Noémi

                                                                                                                                                                           

események továbbiak →

Reformáció 500