Kárpát-medencei borászok és szőlészek találkozója

2017. március 13., hétfő

Idén 5. alkalommal került megszervezésre a BORUM március első hétvégéjén. A háromnapos találkozónak Vámosladány volt a központja.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Egyháztáji Programja, melynek vezetője Kocsis Attila, idén is meghirdette a Kárpát-medencei református borászok konferenciáját és borversenyét. Négy országból érkeztek a versenyzők: Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból és az otthont adó Felvidékről.

Az alkalmon megrendezésre került a fehér, a rozé és a vörös borok versenye. A szakmai zsűri közel 130 bormintát bírált el. A kategória nyertes borok jogosultak lettek a „Magyar Református Szeretetszolgálat Bora 2017” cím viselésére. Ugyanakkor a reformáció emlékévéhez kapcsolódva a kategóriagyőztes borok közül kiosztásra került a „Magyar Református Egyház Bora 2017” cím is.

Miután több mint nyolcvan borász bejelentkezett, első programként a helyi borászok mutatták be a Peszeki Leányka borukat. A jó hangulatot a zselízi Pengő Zenekar szolgálata fokozta magyar népzenék játszásával. Az áhítatot a helyi lelkipásztor, Icso Sándor tartotta Mt. 13:31-33 alapján.

A borversenyen bemutatásra kerültek Sándor László borászati jellegű nádképei is. Ugyanakkor megtekinthető volt egy-egy kép vadászati, lovászati témából is, de látható volt nádból készült alkotás is. Ám a régi foglalkozásokat is visszatükrözte egy-egy kiállított nádkép (Falusi köszörűs, Tanyasi disznóvágás, Erdei favágás). A résztvevők elmondása alapján jó volt megmártózni a meleg hangulatot árasztó egyedi műalkotásokban, visszaidézve a nagyszülők, dédszülők használati tárgyait. A nádból készített petróleumlámpa vagy éppen az ingás időmérő a szemlélőt gondolatban visszavitték az időben…

Másnap, szombaton hét degusztátor bírálta el a borokat, közben a borászok és szőlészek szakmai előadáson vettek részt Léván, majd látogatást tettek a Barsi Múzeumban és a református templomban. Délutánra maradt a garamsallói pincesor , majd visszatérve Vámosladányba, este a százdi citerazenekar játéka szórakoztatta a jelenlevőket.

Vasárnap került sor az eredményhirdetésre. A lélek feltöltekezéséről Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke gondoskodott igehirdetői szolgálata által. A helyi pincék meglátogatása után a résztvevő borászok élményekkel telve indultak útjukra hazafelé…

Sándor Veronika

események továbbiak →