Megújult a madari templom tetőzete

2017. február 24., péntek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nyolcezer eurós támogatással és jelentős önrésszel újult meg a 326 éves madari templom tetőzete.

Madaron a református templom 1691-ben épült egy gótikus templom átépítésével, amelyet az 1763-as komáromi földrengés után újjáépítették. Mai formájában klasszicista stílusú. Az elődök elég tágasra tervezték, a padokban négyszázan is kényelmesen elférnének. 

A korábbi években, mivel szükséges volt, teljes mértékben kicserélték a templom belsőt, kivéve a szószéket és a két karzatot. Újra betonozták a talajt, majd új padlót kapott, a régi padokat is lecserélték újakra. Majd épült egy új karzat is az orgona számára. Újrafestették a templombelsőt, a két régi karzatra pedig új padok kerültek.

Pár év szünet után a 2016-os évben a templom tetőzetének a cseréje került sorra. A padlástérbe ugyanis néhány helyen már becsöpögött a víz. Évek óta emiatt teljesen lefóliázták, nehogy beázzon az új festésű templombelső. A tetőszerkezet egyébként 115 éves, akkor került a templomra, amikor leégett a korábbi. A gerendázat viszont máig is jó állapotban van, azt csak egy helyen kellett kijavítani. Korábban a templom tetőzete pléh borítású volt, később, az 50-60-as években az azbesztet tartalmazó pala került rá.

A templom tetőzetének a cseréjéről az egyházközség vezetése 2015-ben döntött, és 17-18 ezer eurós kiadással számolt, mivel az azbesztet tartalmazó pala eltávolítása eléggé költséges. A jóváhagyás után már célirányosan gyűjtöttek a templomtető cseréjére. A tervek szerint két-három év múlva kerítettek volna sort a felújításra, tovább viszont nem lehetett volna várni. A gyűjtés meghirdetése előtt az egyházközségnek 5 ezer euró állt a rendelkezésére. 

Mivel a 2016-os évben lehetőség nyílt az pályázni az Emberi Erőforrások Minisztériumának az Egyetemes Egyháznak nyújtott támogatásból, a madariak kihasználva ezt a lehetőséget, a komáromi egyházmegyének juttatott pénzcsomagból az illetékesek 8 ezer eurós hozzájárulást ítéltek meg. Ehhez legalább 4 814 euró önrésszel kellett hozzájárulniuk, ami a munkálatok befejezése után végül 9 690 euró lett. A tetőzet cseréje három hétet vett igénybe, és a teljes költség 17 690 eurót tett ki - tájékoztatta a Reformata honlapot Csiba Zoltán lelkipásztor.

A madari gyülekezet jövőbeli tervei között szerepel a parókia hőszigetelése - ahol a gyülekezeti terem is van - a fűtés költségeinek a csökkentése, illetve a komfortérzet növelése érdekében. /A korábbi években már megtörtént a nyílászárók cseréjre/. Hosszú távon a templom fűtésére is szeretnének találni gazdaságos megoldást, amely arányos lenne a fejlesztés ráfordított költségével. A templomtoronyra is pár éven belül ráférne egy új festés, holott nemrég tették rendbe.

A madari egyházközség 2017-es évi névjegyzékében 468 név szerepel. A népszámlálási adatok szerint a községben 903 református él. Hetente háromszor tartanak istentiszteletet. Vasárnap ötven körüli a templomot látogatók száma.

II

események továbbiak →