- Szeretném ismét megköszönni, hogy elvállalta a zsűrielnökséget a felvidéki országos énekverseny döntőjében. Milyen benyomásokat gyűjtött?

- Megtisztelő volt a felkérés, örömmel vállaltam el, hiszen a verseny előéletét ismerve tudtam, hogy izgalmas, léleksimogató lesz ez az esemény. Az első pillanattól látszott, hogy a gyerekek – felkészítő tanáraikkal együtt – mennyire várják, hogy bemutathassák a megtanult énekeket. Ugyanakkor feszült várakozás helyett a közösségben éneklés nyújtotta öröm előérzete töltötte be a termet. Ujjtördelések helyett magabiztos, mosolygó arcokkal találkoztam, és ez a kezdetektől meghatározta a döntő hangulatát.

- Milyennek érezte a verseny színvonalát, akár más énekversenyekkel összehasonlítva?

- Általánosságban kijelenthető, hogy a gyerekek kiállása határozott, példaértékű volt, nagyon koncentráltan, lélekből énekeltek. Bizonyára gondos felkészítő munka zajlott az elmúlt hetekben a küldő iskolákban, és ez az eredményekben is megmutatkozott. A zsűri tagjai – Balla Sarolta és Édes Árpád – nevében is mondhatom, nem volt könnyű a sok jó előadás közül kiválasztanunk a legjobbakat, de igyekeztünk átfogó képet alkotni az éneklőkről, ennek alapján történt az értékelés. Összefoglalva egy színvonalas, eredményes énekversenyen vehettünk részt, amely a már egy évtizedes működésével hagyományt ápol, folytonosan értéket teremt és őriz a Felvidék kultúréletében. Adja Isten, hogy még sok jubileumot ünnepelhessenek a szervezők és a résztvevők!

- Volt-e olyan, akinek az éneke különösen megérintette? Esetleg felfigyelt-e rendkívüli tehetségekre?

- Több részletre figyelünk egy versenyen: a kiállás, az énekek karaktere, szövegszerű előadása mellett arra is, visszaköszönhet-e a hallgatóban azok tartalma?  A legfontosabb talán a helyes tempóválasztás. Egy rövidebb, imádságos hangvételű éneket nem adhatunk elő átlagtempóban, mert 10 másodperc után vége. Egy harsányabb, örvendező ének nem szép vontatottan, ugyanakkor csúcssebességet elérve már léleknélkülinek, hajszoltnak mutatkozik. Láthattunk meglepően „erőteljes” előadást már a legkisebb korcsoportban is. Megmutatkozott, hogy a lelki énekek tisztasága nem csupán intonációs kérdés. Fontos persze a megfelelő hangképzés és a szöveg hiteles átadása, de nem szorulhat háttérbe a „gyermeki tisztaság” a közlés folyamatában, és ez kortól független. Mennyi jó hangú, tehetséges gyermek él a Felvidéken! Egy fiatal, még szoprán hangon éneklő fiúcskát bármelyik neves európai „college” fiúkórusában el tudnék képzelni. A csoportokban voltak, akik – versenyen kívül – vokálozás terén is mutattak értékelhetőt. Persze olyan énekes is volt, aki a könnyedebb műfajokban találhat otthonra, amilyen például a jazz vagy a musical világa. Egy olyan egyedi módon előadott karácsonyi népéneket is hallhattunk, ami megosztottság nélkül vitte a pálmát. A népzene egyébként is rögtön előjön, ha a fúziós egyházzene szóba jöhető műfajairól kérdezünk; gondoljunk csak a népdalzsoltárokra!

- Milyen tanácsot adna a jövőre nézve?

- Az énekes közösségek mindig tudtak túlélni, egyszer a kontinuitás megőrzéséért, máskor a közösséget összekötő jelképes zsinór feszesen tartása érdekében. A történelem menetét nem szemlélhetjük kívülről, üvegkalitkában ülve, hiszen részesei vagyunk, csak az nem mindegy, mennyire aktívan. Gyülekezeteink tagjai, egyházi iskoláink tanárai és diákjai hittel énekelve, tevékenyen élték meg a történelmet. Rendelkeztek az emocionális gazdagság jellemzőjével, amit a zene nyelvén, a szeretet nyelvén fejeztek ki: bátorítottak a harcokban, holott őket is érték támadások, vigasztaltak a gyászban, amikor ők is könnyeztek, és hitre juttattak ezreket, miközben kegyelemből maguk is hitre jutottak. Feladatunk ezt a mentalitást átörökíteni jelenünkbe, megalapozva ezzel az „érlelő új aranykort”. Balássy László szavai – amelyeket Bárdos Lajos alkalmazott Bartók III. zongoraversenyének egyik részletére Békefohász címmel – arra utalnak, hogy milyen jó lenne, ha a mai békétlen világ átalakulna egy örömteli együttéléssé. Ma, amikor a fiatalok képtelenek akárcsak percekig meglenni villogó kijelzők és hanghatások nélkül és az érdeklődés fenntartásához lassan már csak másodpercei vannak egy pedagógusnak, ma is létezhetnek, alkothatnak olyan közösségek, amelyek a technika, a logika világába egészséges érzéseket, érzelmet, hitet visznek. Ilyen közösség például az egyházi énekversenyekre készülő diákok közössége. Az őket felkészítő pedagógusok munkája fantasztikus, hiszen ezzel jóra nevelik a gyerekeket. Generációs folyamat ez, amelyet a legkisebb korosztályban érdemes elkezdeni az egyházi énekekkel, hogy aztán integrálódva gyermekeink alkossák a jövő gyülekezeteinek, templomainak éneklő köveit. Éljünk imádkozva és énekelve! 

- Köszönöm a beszélgetést!

Bodnár Noémi