Elég neked az én kegyelmem! Egyházmegyei presbiteri konferencia Alistálon

2016. november 25., péntek

2016. november 19-én, szombaton tartotta presbiteri konferenciáját a Pozsonyi Református Egyházmegye. Mivel az eddigi közös egyházmegyei alkalmak során általában nem jutott idő a kötetlen beszélgetésre, a konferencia egyetlen célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a közös dolgok megbeszélésére. Az alkalom nyitó áhítattal kezdődött az alistáli református templomban.

Bucsuházy István, az egyházmegye világi főjegyzője a 2Kor 12, 1-10 alapján hirdette az Igét. A megelőző szakaszokat is figyelembe véve rámutatott, talán meglepődünk, ha már a keresztyénség első évtizedeiből is gyülekezeti viszályokról, tévtanításokról hallunk. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy ahol Isten igéjét tisztán hirdetik, ott megjelenik a gonosz, hogy meghiúsítsa a munkát. Ezért a feszültség természetes velejárója a gyülekezeti munkának, amit Jézustól meg kell tanulnunk kezelni. Nem léphetünk rá arra az útra, amit a világ sugalmaz, hogy az evangélium igazsága helyett, a "békesség" kedvéért, valami simulékonyabbat, langyosabbat, kevésbé botrányosabbat hirdessünk. Isten igéje ugyanis megítél, és ezt a világ nem viseli el. Ahogy azt sem, ha Isten kegyelméből, Jézus áldozatáért a bűnbocsánat lehetőségét hirdetjük, ez ugyanis a világ szemében gyengeségnek tűnik. Pál apostollal azonban valljuk, hogy bűnös emberként valóban gyengék és esendők vagyunk, és csak azt tudjuk felmutatni, amit Isten kegyelméből végezhettünk el. Az evangélium, Jézus megváltásának, áldozatának tökéletessége és emberi hiányosságaink a szolgáltunk közben egymásnak feszülnek, amit csak az "elég neked az én kegyelemem" tud feloldani. Minden emberi igyekezet, amely a missziói parancs elhívásába a saját erejével, képességeivel áll bele, magát többnek képzelve annál, aki elküldte, hasztalan. Ahogy a Korinthusi levélben olvassuk: "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben." Presbiterként, gondokként tudnunk kell, hogy nem vagyunk többek, de kevesebbek sem annál, mint amivé Isten formál és képessé tesz bennünket. Ezzel a tudattal, az őrállók öntudatával kell szolgálnunk.

Ezt követően Molnár Rudolf, a Pozsonyi Református Egyházmegye főgondnoka köszöntötte a mintegy 80 megjelent presbitert és gondnokot. Bevezetőjében elmondta, hogy amikor a gyülekezeteink dolgait beszéljük meg egymás között, azt a felelősségvállalás jegyében tesszük, azért, hogy egymás beszámolói és hitvallástétele által erősödve a lelkészekkel együtt, egészséges öntudattal vezessük a ránk bízott gyülekezeteket.

A tanácskozás három csoportban zajlott az alistáli Református Egyházi Alapiskolában és a gyülekezeti házban, amelyeket Molnár Rudolf, Horváth Andrea felsőpatonyi gondnok és Bucsuházy István vezettek. Nem voltak előadók, hanem a gyülekezetek képviselői beszéltek az elért eredményekről és a kihívásokról. Úgy tapasztaltuk, Isten felszabadító ereje hatotta át a délelőttöt. A tanácskozás után, délben, minden csoport arról számolt be, hogy élénk beszélgetés folyt, őszinte, testvéri légkörben. Terítékre kerültek az építkezések, gyülekezeti alkalmak, az idősgondozás, nyári gyermektáborok, szórványgondozás, függőkkel való foglalkozás, katolikus testvérekkel való kapcsolat, a holland testvérgyülekezeti kapcsolatok jövője és egyéb területek, ahol sikereket könyvelhetünk el. Kihívásként fogalmazódott meg, hogy míg a nyári gyermektáborok nagy létszámmal működnek (50-60 gyermek), a hétközi alkalmakra a szülők már nem hozzák a gyermekeket. Leginkább Szenteste, a gyermekműsoron láthatjuk viszont őket újra, de vajon szerepeltetni akarjuk gyermekeinket, vagy Isten közelében tudni őket? Ahhoz pedig minden alkalmat meg kell ragadni. Vannak gyülekezetek, ahol a teherhordozás hiánya jelenik meg problémaként - gyülekezeteinek fogynak és azzal együtt azok is, akik a gyülekezet terheit hordozzák.

Pedig van erő gyülekezeteinkben, hiszen a Pozsonyi Egyházmegye közös tehervállalásának köszönhetően maradhatott fenn az alistáli református alapiskola, a kárpátaljai missziónkban 20 tonna adományt gyűjtöttünk és a Reformáció 500 egyházmegyei alkalmait is magunk finanszírozzuk. A Kárpátalja Nincs Egyedül program idei gyűjtése első körben több, mint 6 ezer Eurót hozott. Előkerültek konkrét gyülekezeti problémák, feszültségek, amelyek megoldásában tanácsot adtunk egymásnak. Mindhárom csoportban vissza-visszatérő kérdés volt, hogyan tudjuk a lelki növekedést elősegíteni, miként tudjuk Isten kézzel fogható áldásait kamatoztatni? Arra jutottunk, hogy sikereink és kihívásaink objektív megítélésével nincs gond, bátrabban kell tovább dolgozni, megszólítani, evangelizálni.

Az együttlét a kiértékelés és a záró imádság után ebéddel ért véget. A visszajelzésekből úgy tűnik, hasznos alkalomként élték meg a testvérek a presbiteri konferenciát, ezért jövőre, ha Isten éltet bennünket, ismét sort kerítünk rá.

Bucsuházy István, Pozsonyi Református Egyházmegye Főjegyzője, a presbiteri konferencia szervezője, https://www.facebook.com/pozsonyireformatusegyhazmegye/

események továbbiak →