„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején” – Missziói nap volt Alistálon

2016. szeptember 21., szerda

Első alkalommal szervezett missziói napot a Pozsonyi Református Egyházmegye, amelynek az alistáli gyülekezet adott otthont. A rendezvényen kétszázötvenen vettek részt. Az evangelizáció, a bizonyságtétel és zenés szolgálatok is arról tettek bizonyságot, hogy Isten választ ad a nyomorúságban lévők segélykiáltására.

A program délután kezdődött Somogyi Alfréd esperes rövid megnyitó beszédével, aki többek között a következőket mondta az első alkalommal megszervezett missziói nappal kapcsolatban: „Egyházmegyénknek van egy új jelképe. Ez az első egyházmegyei címer, amelynek az igei felirata azt üzeni, hogy az igaz ember hitből él.  Ez a cél, kedves testvéreim, hogy valamennyien az isteni értékrend szerint, a krisztusi látás szerint tudjunk igaz emberekké lenni. Ehhez ez az ige meg is mondja a hogyant. A hitből élés eszközét teszi elénk ez ügyben. Én hiszem, hogy a mai délután segíteni fog minden igazságot kereső és igaz életet élni akaró jelenlévőnek. A szervezők pólójának felirata, amely nemcsak szervezőt, hanem valami mást is jelent. Ha az igaz ember hitből él, akkor a pólók felirata ennek a mai napnak az igei üzenete és igei alapgondolata az, hogy hívj segítségül engem. Tudjuk együtt segítségül hívni az Urat, a megváltó Krisztusunkat, aki életét adta értünk azért, hogy valóban igaz emberek lehessünk majd előtte akkor, amikor majd valamennyien leplezetlenül állunk meg az ő színe előtt. Ez bekövetkezik mindannyiunk életében. Jó lenne ebben a gondolatiságban, ebben az igazságban, ebben a mai napban így megerősödni – ezzel zárta megnyitó gondolatait Somogyi Alfréd esperes.

A rövid bevezető után Prazsák Lászlónak /a Magyarországon országszerte ismert keresztyén zeneszerzőnek, zenésznek, számtalan dicsőítő alkalom szervezője és vezetője, többek között az „Ez az a nap állandó és rendszeres résztvevői/ és feleségének, Prazsák Csillának közel fél órás zenei szolgálata következett. Prazsák László a zenei szolgálatukat a következő gondolattal vezette fel: „Azt látjuk, hogy az Úr nagyon sokfelé gyújtja meg a dicséretnek a tüzeit. A világban nagyon sok a szomorúság és az Isten ellen való beszédeknek és énekeknek a tömege, de az Úr azt szeretné, ha az egész Kárpát-medence betelne az ő dicséretéve”. A közel fél órás zenei blokk „Ó, én hiszek Jézusban” című énekkel vette kezdetét.

Az Istent dicsőítő énekek után evangelizációt tartott Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze, az Evangélikus Missziói Központ és a Magyar Evangélikus Rádiómisszió igazgatója, a Híd evangélikus missziói magazin főszerkesztője, a Magyar Evangéliumi Szövetség, az „Aliansz” alelnöke a missziói nap vezérigéje alapján „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem” /50. Zsoltár/. Ehhez a gondolatisághoz párosította Lukács evangéliuma 7, 11-17 verseiben olvasható történetet, amelyben Jézus feltámasztja a naini ifjút. A példázat alapján az emberi élet nyomorúságáról beszélt, de felvázolta a menekülés útját is, rámutatva arra: Isten mindenkit hív a nyomorúság idején, hogy később, majd mi is tudjuk Ő hívni a nyomorúság idején.

A való életből vett példák sokaságával illusztrált evangelizáció után a Prazsák házaspár újabb zenés szolgálata követett, majd a váci börtön volt fogvatartottja, Boros Lajos tett bizonyságot. Tizenhét éves korától közel harminc évet ült börtönben, de legutolsó helyén húsz évig volt. Itt adta át életét Jézus Krisztusnak, majd lett a fegyház bibliaóráinak zenei vezetője. Azóta hirdeti a jó hírt a börtönben a fogvatartottaknak és a 2015-ös májusi szabadulása után már a börtön falain kívül is. Bizonyságtételében arra hívta fel többek között a figyelmet, hogy Isten nem a körülményektől teszi függővé az áldásait, mert számára nincs leírt élet.  Nincs olyan tönkrement élet, amiből az Isten ne tudna újat teremteni. Ő nem renovál, nem foltozgat, hanem újat teremt. Isten újjá teremt – ez a legfontosabb üzenet – mondta Boros Lajos hozzátéve: Krisztus vérében van az üdvösség és a bűnbocsánat.  Elmondta az is, hogy szabadulása után új életet kezdet, megnősült és decemberben várják gyermekük születését. Számára a múlt nem titok, hanem inkább cél és azért ismerteti meg másokkal is, hogy meglássák benne Istennek azt a dicsőségét, ami világosság és nincs benne sötétség.

A bizonyságtétel után a pár évvel ezelőtt alakult alistáli ifjúsági zenekar szolgált, majd közös beszélgetés mellett szeretetvendégség zárta a napot. A jókai Emmaus gyermekmisszió munkatársai pedig a délután folyamán evangéliumi foglalkozást biztosítottak az alapiskolás korú gyermekeknek. Az első egyházmegyei missziói nap Vámos Béla missziói előadó, Szuhay György kulcsodi lelkipásztor, Krechňák Dezső, Bucsuházy István somorjai gondnok, Horváth István és  Lamos Csaba összetételű csapat szervezésében valósult meg.

II

események továbbiak →