Dióhéj - avagy dióhéjban a barsi egyházmegye nyári alkalmairól

2016. szeptember 16., péntek

A barsi egyházmegye gyülekezeteiben a nyár folyamán is zajlott az élet. Volt kórustalálkozó, koncert, egyházmegyei  és nemzetközi szintű táborok a gyermek és tinik számára, de nem egyházi rendezvények szervezéséből is kivették a részüket a gyülekezeti tagok. Hogy milyen események voltak a nyár folyamán a barsi egyházmegyében, arról az alábbi írás számol be.

Nem azon fogok sopánkodni, hogy sem dióhéj, sem dióbél nem lesz az idén, mert még a dió is elfagyott, sem nem dióhéjból elővarázsolandó ruhák leírása következik, sem nem a kézműveskedés csínjaiba szeretném bevezetni az olvasót, hogy lehet dióhéjból némi leleményességgel szobrocskákat, emléktárgyakat, vagy akár koszorút készíteni. A dióhéj most arra szolgál, hogy elmondjam röviden, dióhéjban, mi történt az idén nyáron a barsi egyházmegyében.

Májusban Garamszentgyörgyön Mészáros János Elek szolgálatára került sor a templomban. Szolgálat, s nem föllépés, mert mind énekhangjával, mind pedig a zeneszámok közötti összekötő szöveggel valóban az Úrnak szolgált. Mind a gyülekezet, mind pedig az egyházmegye más gyülekezeteiből érkezők jól érezték magukat a templomban is, majd a bőséges szeretetvendégségen is.

Az egyházmegye 8. alkalommal megrendezett kórustalálkozójának, amelynek nyugodtan a „Tied a dicsőség“ címet adhattuk volna, Garamsalló gyülekezete adott otthont.  Az egyházmegye kórusain kívül a zselízi Franz Schubert vegyes kar is bemutatkozott, igét hirdetett Kassai Gyula esperes, a találkozót Édes Árpád egyházzenész értékelte. A jelenlévők nagy része nem sietett el a szeretetvendégségről sem. A garamsallóiak nagy vendégszeretete ismét bizonyítást nyert, ami azt jelenti, hogy jó volt együtt lenni.

A július-augusztus elsősorban a táboroké volt. Július második hetében zajlott párhuzamosan az egyházmegyei gyerektábor Nagysallón és az egyházmegyei tinitábor Nyitrán. A gyermektáborban az „Ünnepről ünnepre“ témakörben az ünnepekkel foglalkoztak a gyerekek.  A 35 gyermektábori résztvevő  a zselízi Révész lelkészházaspár vezetésével, valamint segítőik felügyelete és vezénylete alatt, a tinitáborban pedig az első keresztyének nyomába eredt a 15 fiatal a nyitrai lelkész, Ficzere Tamás és segítői vezetésével. Augusztusban pedig 30 barsi fiatal vett részt a Révész lelkészházaspár vezetésével a Balatonfenyvesen immár 9. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Ifjúsági Táborban, ahol összesen 315 gyermek élt egy hétig az Úr közelében. A táborokkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, minden gyülekezete, akár van gyermeke, akár nincs, évente 20 euróval járul hozzá a táborok költségeihez.

Voltak nem egyházmegyei jellegű alkalmak is bőséggel: Farnadon egy hetes ökumenikus gyermektábor volt augusztusban a KOEN program szerint. Napközis tábor volt 23 gyermekkel. Nagyölveden ugyanúgy ökumenikus napközis KOEN tábor volt 60 gyermek részvételével júliusban. Zselízen négy napos családi napközis tábor volt 50-60 résztvevővel a KEZEK jegyében. Léván két napos tábor volt bentlakással  15 gyermek számára. Antala Éva szervezésében pedig idén is megvalósult a börtönmissziós tábor Jókán. Ez utóbbi nem egyházmegyei, de gyülekezeti alkalom se volt, hiszen több helyről is érkeztek mind a gyermekek, mind pedig a segítők a táborba.

 Zalabán és Ipolyságon volt szabadtéri istentisztelet, családi nap. Zalabán Verbók Noémi ipolypásztói gyülekezeti tag, gimnazista helytörténeti előadást tartott a kitelepítésről, mellyel egy Kárpát-medencei pályázaton a 2. helyezést ért el. Hontfüzesgyarmaton nyárzáró gyülekezeti nap, tanévnyitó istentisztelet Zselízen és  Érsekkétyen, ez utóbbi helyen  az új igazgató ünnepélyes eskütételére is sor került. A zselízi lelkészek vezetésével néhány fiatal Zselízről és Ipolypásztóról részt vett az EZ AZ A NAP-on Budapesten, a lévai gyülekezet karöltve a Palágykomoróci gyülekezettel egy hétig kárpátaljai gyermekeket látott vendégül.

Az egyházmegye gyülekezetei kivették a részüket a nem egyházi szervezésű alkalmakon is. Nagyölveden nemzetközi részvétellel fafaragó tábor volt, valamint a gyülekezet gyermekeit a Rákóczi Szövetség segítségével két napos történelmi emléktúrára vitték Budapestre a Nándorfehérvári Csata Emléknapján. A Zselízen 50. alkalommal megrendezett Országos Népművészeti Fesztiválon a helyi reformátusok bőven kivették a részüket, s mivel a zselízi Kincső ifjúsági néptánc együttesben hét lelkészgyerek táncol, az ilyen alkalmakon mindegyikük a zselízi parókián tartózkodnak.  Egyébként a lelkészgyerekek között az idén jó kapcsolat alakult ki, látogatják egymást, s fontos ez a közösség is. Zalabán a Szikince Fesztiválon  vette ki a részét a gyülekezet, pl. arcfestéssel, ugyancsak Zalabán egy megmentendő vízimalom munkálataiban is ott dolgozott a lelkész és a gyülekezet tagjai, az ipolybéli gyülekezet finomságokat sütött erre az alkalomra. Csatán Böjte Csaba gyermekeinek megszervezett táborba is több gyülekezet gyűjtött, pl a zselízi, a garamsallói, az ipolypásztói, a zalabai. Nagysallóban egy emlékmű avatásánál szolgált a lelkész katolikus szolgatársával közösen, Ipolypásztón  a falu által szervezett szüreti ünnepségen  vette ki a lelkész és a gyülekezet a részét.

 Hála Istennek, a dióhéj kicsinek bizonyult. Ezért a sok alkalomért az Istené a dicsőség!

Ambrus Erika

 

   

események továbbiak →