Reformacio.ma – honlap a reformáció emlékére

2016. augusztus 22., hétfő

2016. augusztus 22-én indult el a Kárpát-medence református egyházainak közös jubileumi honlapja, a reformacio.ma, mely a reformációi emlékévre készülve hírekkel, interjúkkal, riportokkal, Kárpát-medencei eseménynaptárral, történelmi időkerékkel, kvízekkel és interaktív térképpel várja a látogatókat.

A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját is. Magyar református közösségünk kialakulásában ugyanis az 1567-es debreceni zsinat tekinthető mérföldkőnek, melyen a svájci (helvét) irányzatot követő protestánsok elfogadták a Második Helvét Hitvallást és a Tiszántúlon létrehozták első egyházszervezetüket.

A Generális Konvent tanácskozásain többször is megerősítést nyert, hogy e kettős jubileumot a Kárpát-medence református egyházai közösen kívánják megünnepelni, valamint közösen kívánják felhívni egész társadalmunk figyelmét a reformáció máig ható, ma is élő lelkületére. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége megbízásából készült egy honlaptervet, amelyet a Generális Konvent Elnöksége annak megvalósítását jóvá is hagyta.

A reformacio.ma honlap célja:

· naprakészen hírt adjon a jubileumi időszak történéseiről és bemutassa a reformáció ma is megnyilvánuló példáit,

· információval szolgáljon a református közösségek jubileumi programjairól: a gyülekezeti eseményekről éppúgy, mint a regionális találkozókról, valamint a központi református, ökumenikus és állami programokról

· bemutassa az elmúlt fél évezred legfontosabb állomásait és helyszíneit, kiemelkedő alakjait és máig ható cselekedeteiket, szellemiségüket.

Ennek megfelelően a weboldalon öt szekció található, melyek között a számítógép egerét görgetve, a billentyűzet kurzorbillentyűit használva, az érintőképernyőn jobbra lapozva vagy a menüpontokra kattintva navigálhatunk:

• az Aktuális cikkek között hírek, gondolatébresztő írások, képes-szöveges beszámolók találhatók. A cikkek ajánló dobozaira kattintva felugró ablakban böngészhetők a rovatok és tartalmak.

• Jobbra haladva az Eseménynaptár eseményei között szűrhetünk időpont, helyszín és téma alapján. Egy-egy esemény részleteiért szintén az ajánlóra kell kattintani.

• Továbbra is jobbra tartva az Időkerékhez érkezünk, melyet léptetve az elmúlt öt évszázad református szempontból jelentős eseményeit, személyiségeit ismerhetjük meg rövid cikkek formájában. Ezek feltöltése jelenleg is folyamatban van.

• Megszerzett tudásunkat, jobbra görgetve vagy lapozva Kvízek kitöltésével tesztelhetjük is.

• Végül egy interaktív Térképhez jutunk, melyen helységekre lebontva böngészhetők a történelmi helyszínek, a jubileumi programok, valamint az azokról készült beszámolók.

A reformacio.ma domain név az Erdélyi Református Egyházkerület felajánlása, a korábbi oldalt a továbbiakban az rre.reformacio.ma címen találják meg.

 Ha észrevételük, javaslatuk van az oldalhoz, megírhatják azt a reformacio.ma@reformatus.hu e-mail címre.

események továbbiak →