Szeretethíd – 2016 – Deáki

2016. augusztus 22., hétfő

A 2016-os esztendőben is megrendezésre került a Kárpát–Medence-i Református Önkéntes Napok. A reklámfelületek, plakátok, karkötők és pólók ismét hirdették, hogy: „Legyetek felkiáltójellé!”

A Deáki Református Egyházközség tudatosan készült erre a májusi alkalomra, remélve és imádkozva azért, hogy ez éven is sokan akarnak majd felkiáltójellé lenni. A 2015-ös évben az óvoda környéke lett szebbé téve, idén a helyi alapiskola igazgatónőjét, Bende Gabriellát szólította meg a református gyülekezet lelkészházaspárja, hogy közösen cselekedjünk, építsünk, alkossunk.

Így közösen szólítottuk meg a helyi óvodás és az alapiskolás szülőket, az óvónőket és tanítókat, a deáki gyülekezetet és a különböző alapszervezeteket. A hívogatás mindenki felé szólt, aki kész volt önként, jó szándékkal, szeretetből a többi megjelenttel együtt szeretethíddá formálódni egy cél érdekében.

A segíteni akarók száma gyermekekkel együtt hetvnegy fő volt, akik 2016. május 21-én gyűltek össze a deáki alapiskola udvarában, hogy azután elültessék a mintegy nyolcan 80 bokrot, virágágyásokat tisztítsanak ki és újítsanak meg, fákat és bokrokat metszenek meg és az iskolaudvart szebbé tegyék. A sokféle munkát szorgos kezek végezték, elosztva egymás között a feladatokat. Volt mit tenni a férfiaknak, nőknek, de még a fiataloknak is.

A tervezett és együtt megvalósított feladatok után jó érzés volt gyönyörködni a közös munka gyümölcsében és arra gondolni, hogy EGYÜTT, Istennel és egymással minden sokkal könnyebb, ha tudunk adni a szabadidőnkből, energiánkból, vagy akár anyagi javainkból önként szeretetből. Nemcsak másokat, de magunkat is gazdagabbá tesszük. Az Úr csodája ez, hogy amíg egyik kezünkkel adunk, addig a másik kezünkbe kapunk.

Ezen az önkéntes napon a megjelentek süteményt, kalácsot, üdítőt és ebédet kaptak a szervezőktől. Az elkészült katlan-gulyás elfogyasztása előtt a helyi református lelkipásztor, Édes Ákos mondott rövid köszönetet és imádságot. Szavaiban kiemelte, milyen jó megtapasztalni, hogy a szeretet még mindig tud fontos lenni, és hogy a szeretet nevében még mindig lehet felkiáltójellé lenni mások felé.

Köszönet illeti a szervezők nevében a támogatókat is: a Deák Község Önkormányzatát, a Deáki Református Egyházközséget, a helyi alapiskolát és óvodát, az iskola mellett működő Szülői Munkaközösséget, az önkéntes tűzoltókat, az apacsapatot, a helyi Csemadok szervezetét. Köszönetet mondunk Kovács Vilmosnak, a Majdy pékségnek, Szabó Ildikónak, Komlósi Ilonának, Renczés Dánielnek és Rényei Zsuzsannának.

Mindenért, ezért az önkéntes napért is legyen egyedül Istené a dicsőség! Soli Deo Gloria!

Édes Réka lelkipásztor


események továbbiak →