A kollégium partnerszervezete, akik az itteni szervezési munkálatokat bonyolították a nánai székhelyű Limes-anavum Regionális Honismereti Társulás. Vezetője, Dániel Erzsébet az eddigi szakasz lezárta után a koordinátoroknak írt levelében a következőket fogalmazta meg: „A kutatók elmondták, nagyon elégedettek voltak az Önök/Ti munkátokkal, ami azt jelenti valamennyiünk számára fontos a szülőföld szeretete, őrzése. S ez biztatást ad a jövőnkre nézve. ... Köszönettel tartozunk mind a kutatóknak, mind a budapesti szakmai vezetőknek Szabó Mátyásnak és Herbert Áronnak a jó szervezésért és együttműködésért. ... S végezetül hálánk és köszönetünk szól Lezsák Sándornak, a Lakiteleki Népfőiskola vezetőjének, a Magyar Országgyűlés alelnökének, hogy fontosnak tartotta a Garam-mente értékeinek feltárását, megmentését.“

Lezsák Sándornak és a többieknek szóló köszönethez mi is csatlakozunk, hogy lehetőséget adnak értékeink megőrzésére. Mert értékeink vannak. Még az ilyen „Isten háta mögötti“, emberileg jövőtlen, tönkretett település esetében is, mint Garamsalló.

A céltalanul utazgató, vagy Garamsallón keresztülhajtó ember elszörnyülködve látja egy falu halálát. Sajnos, a „bentiek“, a falubéli idősek is szomorúan állapítják meg, a háború után nem nézett úgy ki Garamsalló, mint most. A helyi cigány lakosság, akik többségben vannak a faluban, semmilyen kaszthoz nem tartozva, vajda és bármilyen vezető nélkül, senkit és semmit nem respektálva élik öntörvényű életüket. Sajnos, ők a saját értékeiket sem ismerik, s ezért nem is óvják, nem még az őslakos fehérek, azaz parasztok értékeit.

Emberileg ez a haldoklás, a falu, a gyülekezet megszűnésének hosszú folyamata. Emberileg. Hívőként azonban tudjuk, hogy Isten útjai, tervei csodálatosak és a rosszból is jót hoz ki, s Nála van a jövő. Mind a polgármesteraszzony, Kassainé Szabó Renáta, mind pedig azok, akiknek szava van a falu élete folyását illetően, Benne, s az Általa adott jövőben bíznak. Mert bíznak, másként be lehetne zárni a templom és a községháza ajtaját. Bíznak, reménykednek és dolgoznak. Múltat, értékeket menteni, a jelent becsülettel megélni és a szebb jövőért dolgozni.

A kutató kis csoport tagjainak ezt szerettem volna átadni, annak ellenére, amit a szemükkel érzékelnek, vagy a múltról olvashatnak, pl. abban a kéziratban, amit Zsigmond István presbiterrel állítottunk össze a falu múltjáról; itt van élet, s az élet élni akar. A jövőbe vetett reménység egyik mozzanata az itteniek szeretete. Lelkészként ezt az ott töltött 15 év alatt is megtapasztaltam, de ez a kis csapat is érezhette és élvezhette a vendégszeretet, özv. Zsigmond Istvánné, aki a gyülekezet gondnoka helyi finomságokkal kedveskedett a fiatal kutatóknak. Tarr Gyula községi elöljáró kísérte a vendégeket a községházáról a tájházba, amit annak idején Raj Andrásné tanító néni álmodott meg és valósított is meg az akkori faluvezetés segítségével. Ő ugyan nincs már köztünk, de hagyatéka, munkája, ez a tájház neki is emléket állít. A templom, majd a szőlők, a pincesor következett. A sallóiak büszkék szőleikre, boraikra, a Peszeki leánykára, de Mészáros Lajos, Kotasz Sándor és Pásztor Norbert református boros gazdák díjnyertes boraira is. És az uradalmi pincére, ugyanis a zselízi kastély tulajdonosainak, az Eszterházy grófoknak a borászata, pincéje itt, Garamsallón volt. Tarr Gyula ide is elkalauzolta a vendégeket, akik megnézhették az U alakú 140 m hosszú pincét és a 10.000 literes boroshordókat.

Szokásokról, tájjelegű ételekről, mesterségekről, épített örökségről szívesen meséltek a kérdezettek, Tarr Gyula, Ambrus Erika, Veszelei Jolán és Zsigmond Jolán. Volt mit jegyzetelniük és megörökíteniük a fiatal kutatóknak. Bízom benne, hogy a tárgyi és szájhagyomány útján megőrzött emlékeken keresztül és kívül felfedezték a legnagyobb értéket, az embert is.

Ambrus Erika