Merjünk változni és változtatni a megmaradás érdekében – Megtartotta tavaszi közgyűlését a pozsonyi egyházmegye

2016. május 09., hétfő

2016. május 7-én a diósförgepatonyi református templom adott otthont a pozsonyi egyházmegye tavaszi közgyűlésének. Az esperes és a bizottsági előadók jelentésben adtak számot az elmúlt év történéseiről, megvitatásra került a 2016-os év költségvetése, de szó volt többek között a reformáció 500. évfordulójának előkészületeiről is. A Közgyűlésen 47-en vettek részt tanácskozási joggal.

A Közgyűlés istentisztelettel kezdődött, amelyen Lőrincz Gábor esperesi segédlelkész a Jel 22, 1-5 alapján szólt a megjelentekhez. Igei üzenetében többek között arra mutatott rá, hogy a bukott ember Isten helyére akar lépni, hogy maga irányítson. „Aki hisz Jézusban, az már itt megkapja a tökéletes életet. Isten arra teremtette az embert, hogy uralkodjon a teremtett világon, de ne a teremtményein, az emberen. Nekünk le kell szállnunk a trónunkról, mert azt egyedül Jézus Krisztust illeti meg. De nem könnyű onnan leszállni. Az Úr viszont arra teremtett minket, hogy a trónja előtt engedelmesen járjunk. Ahol Jézus Krisztus uralma kezd megvalósulni, ott megjelenik az élet” – mondta Lőrincz Gábor esperesi segédlelkész.

Az igehirdetés után Somogyi Alfréd esperes köszöntötte a megjelenteket. Az alkotótagok számbavétele, a közgyűlés megalakulása, a jegyzőkönyv hitelesítőinek a megválasztása, majd a napirend elfogadása után Görözdi Miklós egyházmegyei főjegyző ismertette az előző közgyűlés határozatait és a legutóbbi Egyházmegyei Tanács ülésének jegyzőkönyvét.

Somogyi Alfréd esperes jelentését azzal kezdte, nem tudja, hogy szokásos vagy mozgalmas év van-e mögöttünk, de az biztos, hogy nagyot változott a világ. Előtérbe került a migráns válság, terrorveszély és a mammon hajszolása. Ilyen helyzetben – mondta az esperes – erőteljesebben kell Isten igéjét hirdetni. Ezért is választotta igei üzenetének alapjául a 2 Tim 3,14 verset: „De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik rád bízattak”.  A keresztyénségből is csak az kell az embernek, ami fontos számára – fogalmazta meg gondolatát a jelenkor gyakorlatából kiindulva. Ugyanakkor a kiválasztott ige alapján rámutatott arra, hogy Pál apostol Timóteusnak egy kész programot adott: „De te”. „Ez kiemel a tömegből. Nem azért, mert más vagy, hanem azért, mert te másé vagy. Amikor mérleget vonunk, akkor fel kell tennünk a kérdést: de te hogyan álltál meg. Nem eredményekről, alkalmakról, hanem megmaradásról akarok számot adni, hogy a ránk bízottakkal hogyan sáfárkodtunk – mondta bevezetőjében az esperes. Majd tájékoztatott arról is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően az egyházmegyében 15 gyülekezet javíthatja és fejlesztheti az ingatlanjait a 2016-os évben. Figyelmeztetésként hozzátéve azt is, hogy az így kapott pénz kényelmesebbé tehet bennünket.

Jelentésében rámutatott arra, hogy az előző évhez viszonyítva 213 fővel csökkent a reformátusok száma az egyházmegyében, de ha ez így megy tovább, akkor emberi számítások szerint 38 év múlva nem lesz református. Hozzátette: hiszi, hogy ez nem lesz így. A számítások arra jók, hogy feleszméljünk. Majd felhívta a gyülekezetek vezetőségének a figyelmét arra, hogy szabad változni és változtatni, legyenek erősebbek és kitartóbbak, mert különben nem tudják megtartani a gyülekezetet. Az esperes az elmúlt évi jelentésében elmondta azt is, hogy az egyházmegye területén 2015-ben még öt városi /Pozsony, Somorja, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Szenc/ gyülekezet volt, de az idén ez eggyel bővült, Bőssel. Sikeresnek tartotta az elmúlt évben indított Kárpátalja nincs egyedül programot, melynek köszönhetően több mint százezer euró gyűlt össze támogatásként a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén. Az elmúlt évi történésekből kiemelte, hogy majdnem minden gyülekezetben folytak javítások. A legnagyobb beruházásokra, amelyek több mint három ezer eurót tettek ki Dióspatonyban, Nagymegyeren, Somorján és Felsőpatonyban valósultak meg.

Az esperesi jelentés után az egyes bizottságok előadói adtak számot az elmúlt évről. Vámos Béla a missziói, Misák Alica a diakóniai, Görözdi Zsolt a katechetikai, Molnár Rudolf az építési, Both Ágota a pénztári, Bohony Beáta a számvevői bizottság tevékenységéről adtak jelentést. A közgyűlés résztvevői betekintést kaphattak az Alistáli Református Egyházi Alapiskola életébe és az EMTA – Egyházmegyei Támogatási Alap tevékenységébe is.

Az esperesi és bizottsági jelentések megvitatása, majd azok elfogadása után került megvitatásra a Pozsonyi Református Egyházmegye 2016. évi költségvetése. Az egyházmegye ebben az esztendőben 6042 eurós bevétellel és 5850 eurós kiadással számol. A bevételt a közalapi befizetések és Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázati pénz teszi ki.

A Közgyűlésen a napirendi pontok között szerepelt a reformáció 500. évfordulójának az előkészületei. Az esperes elmondta, hogy 2017-ben sor kerül egy közös ünnepi istentiszteletre Rimaszombatban, ahol reformációi emlékművet avatnak. Ezen kívül pedig az egyházmegyéknek kell kigondolni, hogy mit szeretnének az évforduló kapcsán megvalósítani. Néhány felvetés is elhangozott, de a konkrét elképzelést majd az erre a célra létrehozott reformációs munkabizottság dolgozza ki.

A gyülekezeti felterjesztésekben Kulcsod és Lakszakállas kért a presbitériumok által is jóváhagyott megerősítést a Közgyűléstől telekcserére. Az egyházmegyei küldöttek támogatták a két gyülekezet kérését, amelyet még a Zsinati Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Határozat született arról is, hogy 2016-ban a pozsonyi egyházmegye saját Nyilas Misi programot hirdet meg és testvéri szeretettel köszöntik az idén a pozsonyi székhelyű 10 éves koreai református gyülekezetet.

Az egyházmegyei közgyűlés Molnár Rudolf egyházmegyei gondnok zárszavával és Tompa Veronika diósförgepatonyi lelkipásztor imájával zárult.

események továbbiak →